Komor politikai elit

Milan Markovič bejelentette a nevével fémjelzett politikai kabaré megszűnését. Szeretném remélni, elsatnyulásunk még nem tart ott, hogy előbb-utóbb kiderül: (televízió)gazdálkodási megfontolás rejlik a döntés mögött. M. M. több mint egy évtized alatt intézménnyé vált. Akkor is az volt, amikor a nyugati határ túloldaláról mondta el véleményét viszonyainkról. Többet tett a szlovákiai politikai gondolkodás emberszabásúvá változtatásáért, mint a mindenkori szlovák törvényhozás kétharmada és a kormány háromnegyede együttvéve. Sokakkal felfedeztette, hogy a közéletiségnek és ezen belül a politizálásnak van egy nálunk még csak kevesek által felfedezett dimenziója, a humor. (Televízió)gazdálkodási megfontolás... Az állami tévének, az állami költségvetést kezelő kormánynak a Markovič-show finanszírozására akkor is kell pénzt találnia, ha az államkassza kong az ürességtől. Ehhez (divatos szóval élve) még akkor se hiányozhat a politikai akarat, ha a műsorban az éppen hatalmi pozícióban lévők rovására esik szó kellemetlen dolgokról. A politikai kabarét egyébként is azért találták ki, hogy a hatalomgyakorlók számára kellemetlen dolgokról essék benne szó. A búcsúfellépésen szépen összejöttek, akiket Markovič jó egy évtized alatt szerepeltetett, így alkalom adódhatott volna a sziporkázásra, lehetőség annak felmérésére, hogy Szlovákia önállósulása óta a közéleti savanyújózsikból hányan váltak színes politikai személyiséggé. A megszólítottak többsége keményen ellenállt a csábításnak, és úgy éreztem, a megboldogult Antonín Novotný szelleme lebeg a Markovič mester által ha már nem is ironizálásra, vagy nemes humorra, de legalább jópofáskodásra ösztökélt politikai elit feje fölött. Úgyszólván František Mikloško volt az egyetlen, aki a humorban, az ironizálásban és az önironizálásban leiskolázta a jelen levő komor politikusokat. Egy öreg professzor intelme jutott eszembe: ne menjen pedagógusnak, akinek nincs humorérzéke. A matematikai analízis rég megboldogult tudora által megfogalmazott sarkigazságot így módosítanám: politikusnak se menjen... Lehet belőle katonatiszt vagy nagyvállalkozó, agronómus vagy segédrendőr, vagy akár még űrhajós is. Érthetetlen, a honatyák és a miniszterek zöme miért komolykodik úgy, mintha minden felmenője temetkezési vállalkozásra szakosodott volna. Az előzőekben azt állítottam, hogy Markovič igyekezete termő talajra talált. Ehhez képest nemtetszésem fejeztem ki, amiért a politikai osztályban a humorista törekvése falra hányt borsónak bizonyult, noha a humoristával a politikusok kerültek testközelbe. A két állítás között csak látszólagos az ellentmondás, és ezt a tévénézők százezrei oldják fel, akik – statisztikailag ugyan ki nem kimutathatóan – úgyszólván észrevétlenül gyarapodtak önérzetben, humorérzékben. És sokan talán ön-iróniában is. Ami – valljuk be – Szlovákiában ritkán előforduló portéka. Sokaknak hiányozni fognak M. M. estjei a képernyőről.