Kommunisták novembere

Szlovákia, 2004. A bársonyos forradalom évfordulóján Szlovákia Kommunista Pártja „megemlékezik” az 1989-es eseményekről. A találkozón részt vevők minősítik az azóta eltelt éveket, a demokráciát. Elhangzik a szereplők szájából az is, hogy nincs mit ünnepelni az embereknek.

Erről a megjegyzésről lehet vitatkozni, lehet véleményt nyilvánítani arról, hogy az azóta eltelt évek milyenek voltak, milyen a társadalom jelenlegi helyzete, és mi mindenre nincs pénz. Elhangzik azonban még valami, ami nem emészthető meg ilyen egyszerűen. A tüntetés résztvevői az 1989-es történéseket ellenforradalomnak, az azóta eltelt éveket pedig a történelem legnagyobb népirtásának minősítik.

Vérlázító, hogy büntetlenül terjeszthetnek ilyet az olyanok, akik most is adóinkból élnek, nem beszélve arról az apró-cseprő tényről, hogy az elmúlt – diktatórikus – rendszer képviselőiről van szó. Lehet szidni a rossz, gonosz demokráciát és a jobboldali kormányt, hogy az milyen rosszul politizál, mennyire nem veszi figyelembe az embereket. Jó elfelejteni azt, ami ilyen politizálásra kényszeríti a demokratikusan megválasztott kormányt: a 40 év kommunizmust. Ez nemcsak a politikai elnyomás, hanem a harácsolás, a gazdasági mutatók meghamisításának és figyelmen kívül hagyásának negyven éve is volt.

Az államadósságot, melyet ezek az őszinte, népért aggódó egyének és párttársaik halmoztak fel, azóta sem sikerült törleszteni. Az ő gazdasági és politikai bűneikért fizet az ország, és a sors fintora, hogy pontosan ők kovácsolnak belőle politikai tőkét. Irigylem őket, amiért képesek úgy elfelejteni a múltat, hogy azt lezárnák.

Ellenforradalom?! A szót utoljára 1956 kapcsán hallottam, amikor arról volt szó, hogy az elnyomó rendszer hogy ítélte meg az akkori eseményeket. De ez még ‘89 előtt volt! Ma, amikor a szólásszabadságot már nem korlátozzák kommunista cenzorok, besúgók és ügynökök, szabadon lehet beszélni sokféle dologról. Egy dolog azonban mégis gátat szab a szólásszabadságnak, mégpedig a törvény, mely tiltja a fasiszta és kommunista rendszerek népszerűsítését. Amit a kommunista képviselők és híveik tettek, az ennek a törvénynek a megszegése, ezért pedig a párt betiltása járna, ha a törvény betűjét megtartanánk.

A bársonyos rendszerváltást ellenforradalomnak nevezni ugyanolyan bűn, mint a holokauszt tagadása. „Népirtás” az, ami azóta történt Szlovákiában?! Erre a fölvetésre csak visszakérdezni kellene: és amit a kommunista nómenklatúra művelt, az mi volt? Talán jóléti intézkedések sora? Vajon miért kellett a Kommunizmus fekete könyvének és a hozzá hasonló műveknek napvilágot látniuk? Azért, mert a diktatúra olyan emberközpontú és tökéletes volt?! Kétlem.

A szerző politológia szakos egyetemi hallgató