Kölcsönszavak

Magyarul beszélő szlovák – tyű, de rég hallottam ezt a fordulatot! Sőt, magyarul még sosem. Gyorsan fel is jegyeztem ezt a nyelvi adatot. Nagy nap, rangos adatközlőre akadtam: a magyar Országgyűlés elnöke. Bokréta a szlovákiai magyar korpusznyelvészet kalapján. Hát, akkor most már jogunk van magyarul is hallani azt, amit eddig szinte kizárólag a szlovák nemzetiek szajkóztak, leggyakrabban Slota úr, de sajnos mindig csak államnyelven („maďarsky rozprávajúci Slovák”). Nyelvi jogaink kiterjesztése végett mostantól már két nyelven dől a szöveg, szinkronban, végül is két fülünk van. Jöhet a végtelenített felvétel sztereóban, az kell a megmaradáshoz.

Jelentés miatt nem reklamálok. Számos magyarul beszélő szlovákról tudok, sőt, közülük több ezret személyesen is ismerek. Nem rokonaim, mégis éveket töltöttünk el egy teremben, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet nyelvtanfolyamain. További ezreket csak hírből ismerek, a Szlovák Tankönyvkiadónál megjelent magyar nyelvkönyv eladott példányszámai alapján.

Eredetileg nyílt levelet szerettem volna írni, de úgyis csak az éterben kallódna, egy ideig keringene az egyszerű állampolgárok számára kijelölt orbitális pályán, majd idővel belekábulna a politikai semmitmondás (és -hallás) fekete lyukába.

Bízom a pozsonyi magyar nagykövetség sajtóosztályának ízlésében, hogy kimazsolázza ezt a kis tárcát az egyetlen szlovákiai magyar napilapból. Bízom a nagykövet asszonyban, aki a pozsonyi kulturális intézet korábbi igazgatójaként annak idején maga is megbízott bennem, és közös erővel létrehoztuk Szlovákiában az első és eddig egyetlen nyelviskolát, ahol szlovákok magyarul tanulhatnak, nemzetközileg elismert nyelvvizsgát tehetnek. Aki egyben azt is megtapasztalhatta, milyen erőfeszítések árán lehet visszahozni a nyelvvesztés állapotából a magyarul már nem beszélő szlovákokat. Illetve, hogy a szlovák és/vagy magyar közjogi méltóságok, valamint pártpolitikusok érdekérvényesítő nyilatkozatainak köszönhetően olykor mekkora ellenszélben, pontosabban kereszthuzatban vagyunk kénytelenek – tanárok és nyelvtanulók – egy ilyen egyszerű szabadidős tevékenységet űzni.

Tisztelt Elnök Úr, ma ők a magyarul beszélő szlovákok!

Valójában csak ennyit szerettem volna mondani – mint egyik anyanyelvi beszélő a másiknak. Politikai hatalmam nincs, de nincs is rá szükségem. Mondandóm megítélését a nyelvhasználatra bízom, amely, ha tetszik, ha nem, demokratikus alapelveket követve működik: együtt konstituáljuk, nap mint nap. Bele lehet babrálni felülről is, de hatalmi szóval csak ideig-óráig lehet fegyelmezni a nyelvhasználatot. Főként akkor, ha már egy jelentés mély gyökeret vert a kulturális emlékezetben, amely számon tartja és megbecsüli a magyarul beszélő szlovákok múltban kifejtett kultúraközvetítő munkásságát is (Pavel Bujnáktól Ján Smreken át Vojtech Kondrótig), akik nélkül ma nem lenne hozzáférhető szlovákul a magyar irodalom. És akkor még a névtelen állampolgárokról (nagyszülők, dédszülők) nem is beszéltünk. A „magyarul beszélő szlovák” szófordulatnak nálunk van egy szépen megszenvedett valóságvonatkozása. Ez a garanciája annak, hogy szótár nélkül is felismerjük a „kölcsönszavakat”.

Hizsnyai Tóth Ildikó