Knédli – Kucsmáéknál

Visszatetszést váltott ki, hogy köztársasági elnökünk Leonyid Kucsma ukrán államfő vendége volt, akinek demokráciaértelmezéséről jobb európai politikai szalonokban nagyon rosszul vélekednek. Mint máskor is, amikor valamit a megkérdezettek 99 százaléka támogat, vagy amikor egy jelenséget az emberek maradéktalanul visszautasítanak, ezúttal is kérdezem: vajon nem a csordaszellem megnyilvánulása, hogy Rudolf Schuster kijevi látogatásának oly cudar a visszhangja.

Sorra vettem a politikai spektrum különböző tartományaiból „forgalomba került” és a sajtó által terjesztett kifogásokat, illetve Schuster ellenérveit. Tény, hogy az 50 milliós Ukrajna Szlovákia tőszomszédja. Az elnöknek elméletileg igaza van, amikor a szomszédi kapcsolatok ápolását és a külkereskedelmi érdekeket emlegeti. Bírálóinak is igazuk van, amikor az ukrajnai demokrácia állapotát emlegetik. Például, hogy a hatalom miképp értelmezi a sajtószabadságot. A pozitív és a negatív érvek látszólag ellensúlyozzák egymást, így akár okvetetlenkedésnek is tűnhet, hogy már-már népszavazásra bocsátjuk, hova látogasson el az elnök, és hova ne.

A két államfő találkozásának pikantériáját én egy egészen mellékesnek tűnő mozzanatban látom. Mit válaszolt Schuster erre a kérdésre: Az ukrán ellenzékkel miért nem kereste a kapcsolatot? Válaszolhatta volna: az ilyesmi udvariatlanság a vendéglátó iránt; mondhatta volna, hogy az ellenzék épp évi rendes szabadságát tölti; állíthatta volna, hogy az oppozíció nem hajlandó Kucsma személyes jó barátjával találkozni. Elnökünk nem ezt tette, hanem úgy válaszolt, ahogy az 1989 előtti számos évtizedben minden moszkovita államfő csodálkozva válaszolt volna: Hol van itt az ellenzék? És ismét bebizonyította, hogy egy közvetlenül a lakosság által választott államfő se szükségszerűen tartozik a politikai géniuszok gyülekezetébe.

Az ukrán ellenzék senkit se képvisel – jelentette ki Szlovákia államelnöke. Ezzel elárulta, hogy az 1989 ősze óta eltelt évek alatt semmit se felejtett és semmit se tanult. Ezt úgy is mondhatnám, hogy 1989-ben, azon a zimankós napon mégiscsak Ján Budajnak volt igaza, amikor Schusternél tiszteletét tette. Budaj nem defenesztrálni akart, csak kitessékelni. Takaros kötetecskét lehetne összeállítani azokból az 1989 előtt elhangzott nyilatkozatokból, amelyekben a pártállami vezetők váltig állították, hogy Moszkvától Havannáig, Ulánbátortól Prágáig sehol sincs ellenzék. Emlékszem rá, úgy 1980 táján a televízióban mekkorát derült Husák, amikor nyugati újságírók az ellenzékről faggatták. Ugyan kérem, mondotta, ezek csak elszigetelt csoportocskák. Elnökünk most bebizonyította, valóban Husákhoz járt iskolába.

Persze, a schusteriádák szaporodásában a lelki beállítottság is szerepet játszik. Elnök vagyok, gondolja Schuster, kinek mi köze hozzá, kinek javára gyakorolok gesztust. A forradalomkor lemondatott V. Ferdinándra emlékeztet. Azt akarták, ne legyen szem előtt, a prágai várba költöztették. Állítólag nem volt egy észkombájn. Orvosai tanácsára le kellett volna szoknia kedvenc ételéről, a knédliről. ĺgy tiltakozott: Császár vagyok, jogom van knédlit enni. Schuster, minden szlovákiai elnöke. Joga van Kucsmát látogatni.