Programot indít a rendőrség a postával közösen az időseket érintő csalások miatt

rendorseg kp

Seniori, zbystrite pozornosť (Idősek, figyelem!) címmel indít bűnmegelőzési programot az idősek ellen elkövetett csalások megelőzésére a rendőrség a Szlovák Postával együttműködve. A rendőrség munkatársai a postai kézbesítő kíséretében szólítják meg az időseket. Tavaly összesen több mint 2,2 millió eurót csaltak ki az idősektől – közölte a pénteki sajtótájékoztatón Stanislav Hromádka, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Osztályának igazgatója.

„A rendőrség munkatársai az idősek számára ismerős postással együtt kopogtatnak be, és személyesen figyelmeztetik az időseket, hogy legyenek óvatosak, amikor készpénzt adnak át ismeretlen személyeknek” – mondta Hromádka, és hozzátette, felhívják a nyugdíjasok figyelmét a csalók legelterjedtebb trükkjeire.

Hromádka elmondta, tavaly 186, idős emberek kárára elkövetett csalást regisztráltak, a bűnözők összesen 2,255 millió euróval károsították meg őket. „Bár a rendőrség folyamatosan intézkedik ilyen ügyekben, az idei év első hat hónapjában 54 bűncselekményt regisztráltunk, amelyek során összesen 428 ezer euróval rövidítették meg a károsultakat” – tette hozzá.

Elmondta továbbá, hogy a csalók egyik leggyakoribb trükkje, hogy felhívnak egy idős embert, és azt mondják a megrémült nyugdíjasnak, hogy a hozzátartozója közlekedési balesetet szenvedett, és arra kéri, egy bizonyos összeget vigyen egy megbeszélt helyre, vagy adja oda egy bizonyos személynek. Egy másik bevett módszer, amikor a csaló azt mondja, bűncselekmény áldozata lett, és az összes készpénzt és ékszert a lehető leggyorsabban egy megbeszélt helyre kell vinni.

A rendőrség ismét arra kéri a lakosságot, figyelmeztessék az időseket a csalás veszélyére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?