Klaust nyugtalanítják a lehallgatások

Václav Klaus, cseh államfőt nyugtalanítja, hogy Csehországban az utóbbi időben megnőtt a rend-őrségi lehallgatások száma. Magához kérette előbb František Bublan belügyminisztert, majd Stanislav Gross kormányfőt, adjanak magyarázatot a helyzetre.

Václav Klaus, cseh államfőt nyugtalanítja, hogy Csehországban az utóbbi időben megnőtt a rend-őrségi lehallgatások száma. Magához kérette előbb František Bublan belügyminisztert, majd Stanislav Gross kormányfőt, adjanak magyarázatot a helyzetre. Gyorsan kiderült, a kérdést egészen másként látja a polgári demokrata államfő, mint a szociáldemokrata kormányfő.

„Ha a médiákban megjelent számok helytállóak, nálunk sokkal több a rendőrségi lehallgatás, mint másutt a világban, s ez komoly aggodalomra ad okot” – jelentette ki Klaus a megbeszélést követően. Gross szerint mindezt a lakossági telefonok számának rendkívül gyors emelkedése magyarázza. A kormányfő ugyanakkor megígérte az államfőnek, hogy írásban részletesen tájékoztatja az ügyről.

Klaus szokatlanul élesen bírálta Jiří Kolář országos rendőrfőkapitányt, aki kijelentette: A rendőrségnek az a feladata, hogy figyeljen. Akinek tiszta a lelkiismerete, annak nem kell félnie a lehallgatásoktól. Az államfő szerint ez a nyilatkozat botrányos és semmibe veszi a demokrácia alapszabályait, és meneszteni kellene miatta Kolářt. A belügyminiszter azonban bejelentette, a rendőrfőnök a helyén marad, nem lát semmiféle okot menesztésére. Ezt nyilatkozta Gross is.

Jiří Kolář pedig – szintén szokatlan módon – egy nyilvánosságra hozott körlevélben szólította fel a rendőröket, hogy ne engedjenek semmiféle politikai nyomásnak. A média szerint a rendőrségre nehezedő nyomás elsősorban az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt igyekezetének az eredménye, amely ebből a problémából akar tőkét kovácsolni a novemberi regionális helyhatósági és részleges szenátusi választások előtt. A jobboldali párt vezetői már két éve arról beszélnek, hogy lehallgatják őket, de ezt egyetlen vizsgálat sem erősítette meg. A vita nemrégiben újra fellángolt. Kiderült, hogy az ODS elnöke, Miroslav Topolánek a nyáron tanácsadóin keresztül arra próbálta rávenni Zdeněk Kořistka képviselőt, ne szavazzon bizalmat az új kormánynak, ami annak bukását jelentette volna. Kořistka azt állította, 10 millió koronát és bulgáriai nagyköveti állást ígértek neki. Topolánekék tagadnak, bár a befolyásolási kísérletet elismerik. A korrupciógyanús ügy tele van politikai felhangokkal, de bizonyíték nincs. A rendőrség állítólag Topoláneket is lehallgatta, s ellenőrizte bankszámláit, de egyelőre nem bukkant törvénysértésre.

Gross egyébként biztosította az államfőt, hogy a kormány betartja és betartatja a törvényeket. Szerinte a bíróságok által engedélyezett lehallgatások egyharmadát a szervezett bűnözés elleni rendőrségi apparátus használja.

Csehországban jelenleg mintegy 13 millió telefon van használatban. A Mladá fronta Dnes szerint a kilencvenes évek közepén évente mintegy 1500 lehallgatást enge-délyezett a bíróság, míg 2003-ban már tízezret.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?