Kiszabadult egy „kiborg” az oroszbarát szakadárok fogságából

Kiszabadult az Oroszország által támogatott kelet-ukraj-nai szakadárok fogságából a donyecki repülőteret védő egyik ukrán katona, akit két éve ejtettek foglyul.Egyes források szerint ő az utolsó „kiborg”, aki még szakadár fogságban volt.

Kiszabadult az Oroszország által támogatott kelet-ukraj-nai szakadárok fogságából a donyecki repülőteret védő egyik ukrán katona, akit két éve ejtettek foglyul.

Egyes források szerint ő az utolsó „kiborg”, aki még szakadár fogságban volt. Tarasz Kologyijt 2014 augusztusában mozgósították mint tartalékost. Egyike lett a donyecki nemzetközi repülőtér védőinek, akiket kitartásuk miatt Ukrajnában „kiborgokként” emlegetnek. Az elnevezés egy lehallgatott és az ukrán biztonsági szolgálat által nyilvánosságra hozott, szakadárok közti beszélgetésből ered. A donyecki repülőteret rohamozó szakadárok egyike jelentette felettesének, hogy „nem bírnak” az ukrán katonákkal. „Ezek nem is emberek, ezek kiborgok” – mondta. Az ukrán katonák több hónapig tartották a repülőteret, majd tavaly júniusban vonultak ki, mivel a romhalmazzá lőtt komplexumban már nem maradt fedezék számukra.

Kologyij nem fogolycserével szabadult, hanem az ukrán ortodox egyház közbenjárására. A kelet-ukrajnai térség papjai kérték meg a szakadárokat, hogy Szent Miklós napja tiszteletére engedjék szabadon. A férfit egy magas rangú egyházi vezető elmondása szerint lelkileg megviselte a csaknem két évig tartó fogság, mielőtt hazatérne, egy kijevi klinikán kezelik.

Utoljára egy éve, tavaly december elején szabadult ki a szakadárok fogságából egy „kiborg”. Őt egy orosz őrnagyra cseréltek ki, akit a szakadárokkal folytatott együttműködésért 14 év börtönre ítéltek Ukrajnában.

Jurij Tangyit, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnökének tanácsadója nemrég arról számolt be, hogy hivatalosan 108 ukránt tartanak fogva a szakadárok. Oleh Konetko, a fogolycserével foglalkozó központ koordinátora viszont elmondta, több mint tíz „kiborgot” eltűntként tartanak számon. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?