Kiska helye

MARIÁN LEŠKOHa Robert Fico lenne a megválasztott államfő, már csak arra várnánk, mikor teljesül Ján Čarnogurský jóslata arról, hogy a Smer jelentősen megerősíti az elnöki jogköröket.

MARIÁN LEŠKO

Ha Robert Fico lenne a megválasztott államfő, már csak arra várnánk, mikor teljesül Ján Čarnogurský jóslata arról, hogy a Smer jelentősen megerősíti az elnöki jogköröket. De mivel Andrej Kiska lett az elnök, a Smer a jogkörök szűkítésén fog dolgozni.

Első olvasatban már elfogadta a parlament azt a javaslatot, amely megvonná az államfőtől azt a jogot, hogy ő nevezi ki a bírói tanács három tagját. Feltehetően a KDH-ra nagy nyomás nehezedik majd, hogy a második olvasatban ne szavazza meg a Smerrel ezt a változást, már csak azért se, mert Kiska nagyon erős felhatalmazást kapott a választóktól. A második körben ugyanis több szavazatot szerzett, mint a Smer a 2012-es parlamenti választásokon.

Egyáltalán nem igaz, hogy az elnök „a politikai berendezkedés felett álló személy”, mint ahogy Robert Fico állította a kampány során. Az államfő nem a kormány vagy a parlament felett helyezkedik el, és abból, hogy Kiska erős felhatalmazást kapott, csupán az következik, hogy az elnöki jogköröket magabiztosan, bátran és önállóan gyakorolhatja.

A helyzet azért is izgalmas, mert a megválasztott államfő büntetőfeljelentést tett a kormányfő ellen. Több kommentátor is azt ajánlgatja neki, vonja vissza a feljelentést. Csakhogy Fico nem hagyott más lehetőséget Kiska számára, aztán a feljelentés miatt az áldozati bárány szerepében próbált tetszelegni. Az első fordulót megelőzően a következőket mondta Kiskának a kamerák előtt: „Hiszen köztudott, hogy Ön uzsorázással szerezte a vagyonát, és ezt a tevékenységet most Csehországban folytatja”. Mivel a Btk. 235. paragrafusa szerint az uzsorázás bűncselekmény, Kiska nem tehette meg, hogy nem reagál a vádaskodásra. Természetesen nem teremt ideális körülményeket az együttműködéshez az államfő és a kormányfő közti büntetőjogi per, de ez nem jelenti azt, hogy a helyzetet Kiskának kellene egyoldalú lépéssel megoldania. Ahhoz, hogy a feljelentést visszavonja, Ficónak is lépnie kell valamit, hiszen még egy kormányfő sem tarthatja magát ahhoz a taktikához, hogy kampányban mindent szabad.

A második Dzurinda-kormány idején Ivan Gašparovič kijelentette, hogy ő „ellenzéki államfő”. Az akkor ellenzékben levő Ficót ez a kijelentés egyáltalán nem zavarta, és nem bocsátkozott olyan erkölcsi szónoklatokba, hogy az államfőnek nem illik szembemennie a kormánnyal. Ugyanakkor hiba lenne, ha Kiska is úgy határozná meg magát, mint elődje. Az államfőnek nem az a feladata, hogy szeresse a kormányt vagy az ellenzéket, hanem, hogy az alkotmány szellemében és esküjének megfelelően gyakorolja jogköreit.

Kiska kijelentése, hogy „egészséges mértékben ellensúlyozni fogom a Smert”, még nem teszi őt ellenzéki elnökké. Csupán közli a kormánypárttal, amelyet nem ellenőriz másik kormányzó erő, sem az erre hivatott állami intézmények, hogy ezentúl számolnia kell egy kis külső korrekcióval.

A szerző a Trend hetilap politikai kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?