Fortyog a kedvezménytörvény módosításának vitája. A jogszabály tökéletessé nyilvánításának engesztelhetetlen hívei szerint előbb ki kellett volna próbálni a törvényt. A britek pudingminősítési szállóigéjére hivatkoznak.
Kipróbált státuspuding
Fortyog a kedvezménytörvény módosításának vitája. A jogszabály tökéletessé nyilvánításának engesztelhetetlen hívei szerint előbb ki kellett volna próbálni a törvényt. A britek pudingminősítési szállóigéjére hivatkoznak. Lássuk be, azon is sok múlik, milyen indulatok, érdekek vezérlik „szakácsaink” pudingfőzés közbeni cselekedeteit. Annyi nyilvánvaló, hogy az a mű, amelyet a Fidesz kezdeményezésére kísérel meg a magyar állam létrehozni – nem zöldmezős beruházás; a kilátásba helyezett támogatások nem nulláról indulnak, idestova 13 éves múltja van az ebbéli gyakorlatnak. Szinte a fordulat napja óta ismerjük a kedvezményezőket és a kedvezményezetteket. Ha a támogatásokat vezérlő indulatokat ismertnek tekintjük, akkor megállapíthatjuk, hogy ha már egyszer a Velencei Bizottság nyomására, Szlovákia és Románia kérésének engedve a törvényt módosítják, akkor „egy füst alatt” a rendszerváltás óta szerzett tapasztalatokat is érdemes beépíteni a jogszabályba. Bő egy évtized alatt négy különböző kormánya volt Magyarországnak. Mindegyik ígérte, áttekinthetővé teszi a határokon túlra áramoltatott pénzösszegek sorsát. Ebből minden kormányváltás után annyi valósult meg, hogy a budapesti sajtóban négyévenként rendre megjelent néhány leleplező írás, és ezt mindig 4 évig tartó visszhangtalanság követte. Pontosabban: annyi visszhangja volt a leleplezéseknek, hogy az erdélyi bércek között és a csallóközi fűzfák alatt fantasztikus összegek lenyúlásáról szóló pletykák keltek szárnyra. Ennek elsősorban az az oka, hogy komolyan tájékoztató magyarországi sajtó természetellenesen kis példányszámban kerül Szlovákiába és Romániába. Tájékozatlanság miatt így előfordul, hogy kedden 500 ezer forint politikai sógorság alapján való megkaparintásáról számol be valamelyik pesti lap, de csütörtökön már 500 millióról beszélnek Dunaszerdahelyen. A megcélzottak pedig nyugodtan hivatkozhatnak arra: azt a budapesti lapot nem olvastam. Például van már egy hónapja, hogy több magyarországi újság is közölte, Komáromban több tízmillió forintos támogatással adja ki Batta György a Göncölszekér című gyermeklapot, amelynek magasztos célja: a földkerekség minden magyar gyermekének nemzeti öntudatra nevelése. Az egyik kommentáríró némi éllel jegyezte meg: „Már 2 szám jelent meg belőle.” Galántán már arról pletykálnak, hogy Budapest 100 millióval dotálta a Göncölszekeret. Gondolom, ha B. Gy.-nek módjában állna mérvadó magyarországi sajtót olvasni, számára alig okozna nehézséget a kapásból terjesztett adatok helyretétele. A módosított kedvezménytörvénynek lehetne egy paragrafusa, amely elrendelné a külföldi nemzetrészek magyarországi sajtóval való ellátását.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.