Ki örül, ki káromkodik

Törvényhozóink ezúttal is gondoskodtak róla, hogy ne szeressük őket. Jogszabályt alkottak, amelynek értelmében késő ősztől tavaszig az összes gépkocsin kötelező a téli abroncs. De jóformán még ki se kapcsolták a parlamenti szavazatszámláló gépet, maga a törvény beterjesztője javasolta a közlekedési rendőrök főnökének, hogy ne vegyék szentírásnak az előírást, a hatályba lépést követő első télen a zsaruk ne bírságolják meg a szabálytalan gumikkal száguldozó kocsitulajdonosokat.

A főrendőr csak azt válaszolhatta, amit válaszolt: a törvény az törvény, beosztottjainak az a dolga, hogy az autósokkal betartassák.

A törvény önmagában nem nélkülözi a rációt. Szolid számításokkal bizonyítható, hogy a téli útviszonyoknak jobban megfelelő abroncs életeket menthet. Csakhogy ezúttal is azt tapasztalhatjuk, amit már oly sokszor az elmúlt években: a politikusok figyelmen kívül hagyják, milyen közeg számára alkotnak törvényt. A választópolgár az elmúlt 13 év alatt már hallott egyet-mást a politikusok önzetlenségéről, így a kisember első reakciója nem az volt, hogy tanulmányozni kezdte a baleseti statisztikát, hanem feltette a kérdést: a javaslat előterjesztője, majd kierőszakolója vajon nem a gumiiparnak lobbizik?

Senki nem vette figyelembe a jogszabály hatályba lépésének szociális és gazdasági következményeit. A 8-10 ezer korona terven felüli kiadás a kis jövedelmű családoknak jelenthet elsősorban gondot, de ez csak az egyik szempont. Az állam erre azt mondja, ha képtelen vagy téli abroncsra kiadni néhány ezret, akkor kocsidat fél évre kivonhatod a forgalomból. Bizonyára lesznek jó néhányan, akik rákényszerülnek majd erre, de ez csak az érintett kisjövedelműek szája ízét keseríti majd, hiszen ezúttal is megszokott életszínvonalukból faragnak le. Ha viszont például autóbuszokat üzemeltető tömegközlekedési vállalat kényszerül gépkocsiparkjában lecserélni az összes nyári gumit télire, a magán-gépkocsitulajdonossal ellentétben nem jelentheti ki, hogy fél évig nem szállít utast. Az autóbuszközlekedési szövetség szerint 230 millióba kerülnének csak az abroncsok, miközben sem ennek, sem az abroncsok cseréjének, majd tárolásának finanszírozásával eddig nem számolt senki. Hogy honnan szerzik meg a hirtelen keletkezett pluszköltségek fedezetét, az törvényhozóinkat valószínűleg nem érdekli. És az sem, ha az ilyen tervezetlen pluszkiadások miatt kényszerül majd rá néhány tömegközlekedési vállalat járatainak ritkítására, az utazóközönség legnagyobb „örömére”. Meg esetleg azoknak a gépjárművezetőknek az „örömére”, akik netán éppen a járatritkítás miatt kerülnek a munkanélküliek minden statisztikai kozmetikázás ellenére még mindig népes seregébe...