Ki kit szipolyoz?

Jártomban-keltemben múltkoriban megálltam Nagytrombitáson a piacon, az én régi kedves ismerősömnél, Máli néninél. Mondta szegény a sok gondot, bajt, majd rátértünk a legújabb hírekre.

„Tudja, kedveském, minek nevezték el a falumat? Hát Náthafalvának! Ez még csak hagyján, hanem olyan ember keresztelte át az én szülőfalum nevét ilyen ocsmány valaminek, aki nem is odavaló, meg annyi vaj van a füle mögött, hogy már kalapban sem mer kimenni, nemhogy napsütésben, hanem árnyékos időben sem. No, ez a fiatalember nálunk rendesen kihúzta ám a gyufát. Tudja, vállalkozó volt ő, az államtól is kapott pár éve 400 ezer koronát, csakhogy kezdjen már valamit magával. Nyúzta is érte akkor mindenféle alapon az akkori vezetőket. Csinált is valamit, de aztán meg azt hallom, most becsukta. Hát mondja már, kedveském, ha nekem valaki 400 ezer koronát adott volna csak úgy vissza nem térítendő, micsoda üvegházat csináltam volna én abból. Ez meg, ez az ember vagy elpocsékolta, vagy annyira vacakul gazdálkodott, hogy még a gépeket is el kell adnia. Igaz, a befolyó pénz már az ő zsebére megy, hát lehet, hogy nem is járt rosszul. Huncut ember az nagyon. Mikor elvégezte a középiskolát, elment az egyetemre, de biz egy fél évig se bírta ki, de két évig még úgy járt a nagyvárosba, mintha egyetemista lenne, szegény apjától elszedte a pénzt a tanulmányokra, ő meg élt, mint hal a vízben. Hát azt is tudja, kedveském, biztosan, hogy most meg valami minisztériumi alkalmazottat akarnak belőle csinálni. Azt hallottam, majd tanácsokat fog adni, hogyan kell a természetet védeni. Már én csak megkérdezném a felettesét, azt tudja-e, hogy vigyáz emberünk a természetre. Mert ha megtelik a pöcegödre, fogja, aztán este kiszivattyúzza sutyiba úgy, hogy jut abból még a szomszéd kertjére is. Már olyat is hallottam róla, hogy ő az egyedüli, akinek nincs borospincéje a faluban. Pedig ez nálunk az egyik legnagyobb szégyen. Pedig ott a félkész ház, ott a telek hozzá, csak lusta kimenni dolgozni, mindig csak spekulál, mint Samu az üres boltban. No, el ne felejtsem, olyat is beszélnek már a falunkba, hogy ez a huncut ember már a politika felé kacsingat. Hogy bizony fel akar kerülni a megyéhez valami képviselőnek, mert ott egész jó a fizetés. No, nem tudom, mi lesz neki a vége, mert sokan morogták a kocsmába, hallottam, mikor mentem az öregnek egy kis söröcskéért, hogy igencsak nyitogat valami pofonládát. Hogy az micsoda dolog lehet, meg nem mondhatom, de nem kívánok a helyébe lenni. No, Isten áldja, mennem kell, mert elmegy az utolsó buszom is” – köszön el Máli néni.

Ha csak a fele igaz annak, amit mondott, én bizony annak az embernek a helyében úgy elfutnék abból a faluból, mint nyúl a hajtáskor. De mi van, ha minden igaz?