Ki a hunyó ügynökügyben?

Senki, sőt, ha valaki az volt is, egyszeriben mostanra mintha kihagyna az emlékezete. Juhász Katalin Várady Bélával készült interjúja a sokadik olyan cikk, amelyben az egykori ügynökök, besúgók magyarázzák ŠtB-s múltjukat. Állítják, amit tettek, csupán a közös cél és érdek javára tették. Senki nem tudta róluk, hogy ők a Júdások, és erről senkinek nem szóltak, nehogy megzavarják őket az alkotómunkában... Ez aztán a magyarázat! Aki ezt a temérdek hazugságot elhiszi, az nem tudja, mit művelt az ŠtB. Esetleg meg lehetne kérdezni azoktól, akik az ilyen önkéntesek miatt kényszerültek otthagyni munkahelyüket – például a színházat is –, repültek ki főiskolákról vagy esélyük sem volt oda bekerülni, mentek börtönökbe vagy menekültek külföldre csak azért, mert nem bírták elviselni a rájuk tapadt besúgókat, az állandó megaláztatást és hatalmi önkényuralmat, és nem álltak be a nagy vörös hatalom céljainak szolgálatába, hanem megpróbáltak elveikhez hűek maradni. És meg lehet kérdezni mindezek családtagjait is, akiket megbélyegeztek, és évtizedeken keresztül figyelték őket valakik, és mindent tudtak róluk... És milyen célról és érdekről beszélünk, kérem: a kommunista hatalom mindent és mindenkit elsöprő céljairól és érdekeiről. Ezeket segítették a besúgók. Mind egytől egyig. Baráti hangulatban, vállveregetve, poharazgatva döntöttek emberi sorsok felett. Nem igaz, hogy nem tudtak róla, mit művelnek, hiszen az együttműködésre felkérték vagy kényszerítették őket. Parancs volt az is, hogy ne szóljanak a kollégáknak, mert ez államtitok és, ugye, az a jó titkos, aki titokban marad, ezt a gyerek is tudja. Nem számított se jó barát, se kolléga. És az volt a megfelelő, hűséges munkatárs, aki ezt a parancsot is hűséggel teljesítette – a cél érdekében. És hálából mászhatott felfelé a tyúklétrán. Ez igen. Nagy és szép munka volt, az biztos, de talán nem eléggé tökéletes, ugyanis az oly hűséggel kiszolgált rendszer egyszer csak összeomlott. A nagy cél pedig a romok alatt lehelte ki koszos, sötét lelkét. És maradtak a túlélők, akik magyarázzák bizonyítványukat, s kicsit kényelmetlen lett számukra a vörös nyakkendő, s maradtak azok, akik csöndben emlékeznek, felidézve ezt a szennyes és szégyenletes korszakot.

Molnár László Ipolyfödémes