Kezdődik a nagy pénzszórás

Kezdjük rögtön a megdöbbentő paradoxonokkal. Alapként abból indulunk ki, hogy a modern világban a pénzkínálatot a jegybankok által korlátlanul előállítható fedezetlen papírpénz (és érmék) meg a kereskedelmi bankok által teremtett fedezetlen hitelpénz kombinációja alkotja. Az előbbi mögött nem áll aranytartalék, az utóbbi mögött meg valódi megtakarítások. Ez azt is jelenti, hogy mindkettő mennyisége csaknem korlátok nélkül növelhető (a kettő együtt meg pláne). Sőt jelenleg elég elektronikus számlapénzként megteremteni és elektronikusan átutalni a pénzt, fizikailag ki sem kell nyomtatni – persze az bármikor „utánnyomható”, tetszőleges mennyiségben.

A központi bankok három fő eszközzel szabályozzák a pénzkínálatot. Az első a kereskedelmi bankok tartalékrátája. Ez azt mutatja, hogy a látra szóló betéteknek mekkora részét kölcsönözhetik ki a kereskedelmi bankok (ezzel új hitelpénzt teremtve), és mekkora részét kell kötelezően tartalékolniuk. A második a jegybanki alapkamat(ok) megállapítása – ez azt takarja, hogy például az EKB mekkora kamatra ad kölcsönt, illetve fogad el betétet a kereskedelmi bankoktól. A harmadik az ún. nyílt piaci műveletek, a központi bank értékpapírokat vásárol vagy ad el.

Az EKB jelenleg stagnáló növekedéssel, eléggé magas munkanélküliséggel, nagy államadósságokkal és nagyon alacsony (néha deflációba átváltó) inflációval szembesül. Ilyenkor tankönyvszerűen gazdaságélénkítő és inflációnövelő (évi 2 százalékban előírt határig) lépéseket foganatosíthat. Például csökkentheti a bankok tartalékrátáját. De erre a fejlett világban kár a szót vesztegetni, mert nincs hova. Az eurózónában a válság előtt 2% volt a tartalék mértéke, válságellenes intézkedésként meg levitték 1 százalékra… Ezután jöhet a kamatcsökkentés, jött is, jelenleg az alapkamat 0,05%, mondani sem kell, történelmi mélypont. Emellett az EKB az elmúlt években hatalmas adagokban (bő 1000 milliárd euró) adott hosszabb távra (3 évre) rendkívül alacsony kamatra (1%) kölcsönt a kereskedelmi bankoknak és fedezetként szinte bármit elfogadott, többnyire a bóvli minősítésű görög államkötvényeket is. Mégsem indult be a hitelezés, mégsem indult be a növekedés az eurózónában.

Maradt hát az egyetlen eszköz, a kötvényvásárlások felpörgetése, egyelőre havi 60 milliárd euróval jövő szeptemberig. Csakhogy a növekedés ettől sem fog beindulni, inkább egy sor kedvezőtlen mellékhatás erősödhet fel. A nemzetközi tapasztalatokhoz hasonlítva, inkább a japán kudarc, mint az amerikai – erősen megkérdőjelezhető – (fél)siker prognosztizálható. Ennek okaira fókuszálunk a jövő heti kommentárban.

A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója