Kettévágják a koszovói csomót?

Belgrádi politikai körök közben továbbra is igyekeznek fenntartani annak látszatát, hogy minden rendben van, hiszen Koszovó jövőjéről az érdemi tárgyalások még el sem kezdődtek, ám ennek éppen az ellenkezője az igaz. A szerb politika tagadhatatlanul lépéshátrányba került, mindössze egyetlenegy tervezettel állt elő, azt azonban a nemzetközi tényezők elvetették. Mint ismeretes, egy évvel ezelőtt szerbellenes pogrom vonult végig Koszovó területén, ennek nyomán Vojiszlav Kostunica miniszterelnök olyan javaslatot fogalmazott meg, mely szerint a 90 százalékban albánok lakta tartomány öt körzetében a szerbeket területi autonómia illetné meg, ugyanakkor a szerb autonómia nem képezne összefüggő területet, az enklávékat úgynevezett biztonságos utak kötnék össze. Ebben az elképzelésben az albánok a területi feldarabolás veszélyét vélték felismerni, ők mást indítványoztak, nevezetesen a decentralizáció jegyében helyi önkormányzatok létrehozatalát, ezen belül olyan községek kialakulását, amelyekben egy-egy nemzeti kisebbség többséget képezne. E községek autonómiáját azonban nem ruháznák fel eleve nemzeti jelleggel.

A szerbek és albánok gyűlölködése közismert, ez 1999-ben csúcsosodott ki, mikor Szlobodan Milosevics a szerb katonaságra, rendőrségre és félkatonai alakulatokra támaszkodva több százezer albánt próbált elüldözni a térségből. Ezt követte a nemzetközi katonai intervenció, azóta Koszovó ENSZ-felügyelet alatt áll, a protektorátus élén Kofi Annan főmegbízottja ellenőrzi a koszovói ideiglenes kormány tevékenységét. Az eltelt közel hat esztendő alatt azonban puszta álom maradt a multietnikus közösség kiépítése, az ott élő szerbek és más kisebbségek helyzete pedig nem rendeződött. A hirtelen jött szabadságot az albánok nem aknázták ki kellőképpen a demokratikus reformok megvalósítására, a szerbek viszont – belgrádi beintésre – általában a bojkott formáját választva eleve kirekesztették magukat a közügyek intézéséből. Úgyszintén, a nemzetközi közösség többszöri erélyes inszisztálása ellenére, Belgrád és Pristina között nem jött létre érdemi párbeszéd. „Koszovóban a helyzet egyre vészjóslóbb, fennáll a tömeges zavargások, sőt a háború veszélye is, az egyedüli megoldás, amely ezt megakadályozhatja, Koszovó függetlensége” – vélekedett a minap a Nemzetközi Válságcsoport (ICG). Ez nagyjából egyezik az albánság törekvésével, amely számára egyedül a függetlenség a lehetséges opció. Borisz Tadics Szerbia elnökeként azonnal elítélte ezeket az elképzeléseket, mondván: Koszovó függetlenné válása ingataggá tenné az egész Nyugat-Balkánt, hovatovább az önálló Koszovónak saját hadserege lenne, amely magától értetődően ellenséges lenne Szerbiával szemben. Belgrádban abból indulnak ki, hogy Koszovó tartomány Szerbia része, s annak is kell maradnia. A hogyanra azonban képletük nincs, s ez arra kényszeríti az ettől eddig vonakodó nemzetközi közösséget, hogy önálló elképzelésekkel rukkoljon elő, lehetőleg olyanokkal, amelyek kompromisszumok révén elfogadhatóak mind a szerbek, mind az albánok számára. Bő egy hete az Európai Unió külügyminiszterei egyetértettek abban, meg kell akadályozni, hogy a tartomány az 1999 előtti helyzetbe kerüljön, elemezésében az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig arra a megállapításra jutott, hogy a koszovói szerbeknek ak-tívan be kell kapcsolódniuk a közélet alakításába, Belgrádnak és Pristinának pedig hozzá kell kezdenie a párbeszédhez.

Közben kiszivárgott az is, hogy számos európai politikus a kérdést Szerbia, Montenegró és Koszovó hármas államszövetségének létrehozásával képzelné el. E modell szerint tehát a jelenlegi déli tartomány még a laza konföderáció tagja, ám már nem Szerbia részeként, hanem gyakorlatilag szinte független államként. A helyzetet persze bonyolítja, hogy most került zárószakaszába Szerbia új alkotmányának megfogalmazása, s az persze nem irányoz elő ilyen megoldást. Ám azt már Vuk Draskovics külügyminiszter is kénytelen volt bejelenteni, hogy „Koszovó státusa több lesz, mint autonómia, de kevesebb, mint önállóság”. A kérdés a továbbiakban azonban azért is különösen érzékeny, mert a belső gondokkal küszködő Szerbiában egyre erősödőben a Szerb Radikális Párt, Koszovó esetleges leválása pedig tovább növelné a soviniszta és Európa-ellenes radikálisok táborát. Tény viszont – s ezt a józanabb szerb politikusok világosan látják –, hogy Koszovó ügyének megoldatlanságával Szerbia nem léphet előbbre. Csupán az a kérdés, hogy a jelenlegi kormánynak e lépéshez lesz-e elegendő készsége és bátorsága.

A szerző újvidéki munkatársunk