Kétkulacsos Fico

A kis államok a „nagyok dolgaiban” kétféle hozzáállást tanúsíthatnak: megpróbálnak pragmatikusak lenni és mindenkivel haverkodni, vagy elvhű hozzáállást tanúsítanak. Igazságtalanok lennénk, ha azt mondanánk, a szlovák kormányfő nagyon kilóg a sorból – történelmileg a kisállamok vezetői általában az első lehetőséget választják. Ugyanez érvényes az nyugati–orosz konfliktussá dagadt orosz–ukrán csatá(rozás)ra is. Persze, tudjuk, hogy az észtek, a lettek vagy a litvánok milyen hozzáállást tanúsítanak, ám a kép csalóka, ők sokkal inkább érintettek, mint Szlovákia vagy Magyarország.

A fenti sorok nem Fico mosdatását szolgálják, csupán a tényeket igyekeztünk konstatálni. A kérdés az, hogy meddig folytatható a kétkulacsos külpolitika – úgy, hogy Fico személyesen szereti túltolni (moszkvai irányba) a biciklit –, s hogy a kormányfő mikor veszi észre, nem csak a már említett balti államok érintettek a kérdésben, számunkra is kulcsfontosságú, hogy megnyugtatóan rendeződjön az orosz–ukrán konfliktus. Ehhez pedig elsősorban az kell, hogy Moszkva ne támogassa a gatyamadzagján lógó helyi „szabadságharcosokat”.

Fico az utóbbi hónapokig viszonylag pragmatikusan állt hozzá a kérdéshez, orosz témában sokáig Orbán Viktor volt az ügyeletes uniós rosszfiú. Az év eleje óta viszont Budapest visszavonulót fújt, Fico pedig bemozdult. Április elején testületileg a Slavínon koszorúzott egy jót az orosz külügyminiszterrel, május 9-én Moszkvába utazott Putyin második világháborús pride-jára – s ő lett volna ott az egyetlen uniós miniszterelnök, ha az orosz kölcsönökért kilincselő görög Alekszisz Ciprasz nem jelenik meg. S ha ez nem elég, egy hónapon belül visszatért Moszkvába, a lehető legmagasabb szinten: minisztereivel vonult be a Kremlbe, hogy az egész orosz politikai vezérkarral pacsizzon. Mindezt Brüsszelben is látják, s hiába ismételgeti a kormányfő minduntalan, hogy kisegítettük az ukránokat a reverz gázszállítással, ez már régi sztori. Persze, önmagában nem kellene foglalkozni az esetleges nyugati kritikával, ha lenne értelme – elvi vagy gyakorlati szinten – a moszkvai utaknak. Sok jót viszonzásként aligha kapunk: az alapproblémát, az orosz–ukrán konfliktust Szlovákia nem tudja rendezni, gazdasági vonalon pedig sokat nem lehet kibulizni Putyinéknál. Ebben a helyzetben nem ők azok, akik kínálni tudnak valamit.

Még érdekesebb kérdés, hogy mikor veszi Fico észre, az agresszív orosz külpolitika Szlovákia számára sem kecsegtet semmi jóval. Nem, a balti államokkal szemben Szlovákia számára több mint valószínű, hogy közvetlen veszélyt nem jelent a Kreml terjeszkedési vágya, ám áttételesen, a térség destabilizálásán keresztül már így is nagyon sokat árt a közép-európai országoknak.