Készül az új Clinton-éra

Az egyórásra tervezett dedikáció csaknem három órát tartott. Hillary Clinton memoárját egymillió példányban nyomtatták ki, de a Simon & Schuster kiadó már az első napot követően megrendelt a nyomdánál még százezret. A New York-i első dedikálást még több követi majd, és máris biztos, hogy az 562 oldalas kötetért a volt First Lady nem hiába kapott nyolcmillió dollárt (1,8 milliárd forintot): a Harry Potter-sorozat ötödik folytatását leszámítva ez az év abszolút amerikai könyvsikere. A jogokat máris tizenhat országban vették meg. A kötet ára 28 dollár (több mint hatezer forint), de a washingtoni Connecticut Avenue divatos könyvesboltjában, a Politics and Prose-ban az eladó kis mosollyal megjegyzi: – Ma van az első nap, úgyhogy húsz százalék kedvezmény jár. Hillary Clinton az első First Lady, aki a Fehér Házban töltött évek után választott tisztségért indult harcba. (Eleanor Roosevelt férje halála után 1945-ben az Egyesült Államok első ENSZ-nagykövete lett, de az kinevezés útján betöltött poszt.) Majdnem két és fél évet bírt ki viszonylagos visszavonultságban, mint New York állam két szenátora közül a rövidebb capitoliumi múlttal rendelkező, tehát a „junior”. Mivel a lapok már akkor is elnöki ambícióiról cikkeztek, kénytelen volt megígérni a választóknak, hogy mindenképpen kitölti a hatéves mandátumot – vagyis 2004-ben nem indul. Ezt most annál is könnyebben teheti meg, mivel Bush nehezen verhető ellenfélnek ígérkezik. 2008-ban várhatóan könnyebb lesz felvenni a harcot az új republikánus jelölttel.

A demokraták kilenc jelenlegi elnökjelöltjét egyszerre eszi a penész. Mint egy politológus megjegyezte, ha fejre állnak se tudnak bekerülni a lapok 27. oldalára, Hillary viszont fél kézzel elintézte, hogy a címlapokra tegyék, illetve a tévékben egy teljes hétvége csak róla szóljon. Ehhez persze az is kellett, hogy az AP hírügynökség a hétfőre időzített bemutató előtt három nappal megszerezzen egy példányt a könyvből, és kimazsolázza a legnagyobb érdeklődésre számot tartó mondatokat. A Time magazin, amely több mint százezer dollárt fizetett a legizgalmasabb részletek közlési jogáért, azonnal újra akarta tárgyalni a szerződést. A Simon & Schuster vizsgálatot helyezett kilátásba, és perrel fenyegetőzött, mert a könyvesboltok igazgatóinak vállalniuk kellett, hogy hétfő előtt nem jut ki a raktárból könyv. Nem tudni, véletlen vagy kifinomult marketingstratégia, de a kiadó nemrégiben ugyanígy járt egy másik könyvével is: azt egy repülőtéri boltban lehetett megkapni az országos terjesztés kezdete előtt. A sztori alighanem hozzájárult az eladásokhoz, és a szakértők szerint a botrány most is csak jót tett az üzletnek.

A legnagyobb izgalommal ismételgetett passzusok egyébként természetesen arról szóltak, hogyan tudta meg Hillary, hogy Bill nemcsak az országnak, hanem neki is hazudott a Monica Lewinskyvel folytatott viszonyáról. A First Lady azt írja, hogy férje kétszer is a hálószobában beszélt neki a dologról. Először 1998 januárjában, amikor tagadta a vádakat. Hillary állítólag hitt neki. (Mivel Bill fékezhetetlen szexuális étvágya már korábban is téma volt, a humoristák ebben az ügyben meglehetősen termékenynek bizonyultak.) Másodszor hét hónappal később, egy szombat reggel esett szó Monicáról: Bill két nappal a kongresszusi meghallgatása előtt beismerte feleségének, hogy a fehér házi gyakornokkal többről volt szó ártatlan beszélgetéseknél.

Mint feleség, legszívesebben kitekertem volna Bill nyakát – írja visszaemlékezésében Hillary. Levegőért kapkodva, könnyeivel küszködve azt kérdezte egyre emeltebb hangon, hogyan érti ezt a férje, és miért hazudott neki? Az elnök fel alá járkált a hálószobában, és azt ismételgette, hogy sajnálja, a tagadással csak a családját akarta védeni.

A kongresszusi vallomást követően az elnöki pár és Chelsea lányuk együtt ment szabadságra, de a hangulat finoman fogalmazva nem volt tökéletes. Egyedül Buddy kutya örült Bill társaságának. A két nő nem igen szólt hozzá, ha mégis, Hillarytól csak tirádákat kapott.

Bill lent aludt, én fent – írja Hillary. (Az esti talkshow-ban kihagyhatatlan a poén: különben Hillary aludt a földszinti hálószobában, és Bill az emeleten.)

A hangulat csak akkor enyhült, amikor Hillary szenátusi kampánya során megint a politikára tevődött át a hangsúly. Az asszony hosszas tépelődés („életem legnehezebb döntése”) és többszöri házassági tanácsadói konzultáció után úgy döntött, hogy nem válik. A rossznyelvek szerint a döntő tényező egyértelműen a politika volt: elváltként Hillarynak végképp elszállt volna minden esélye arra, hogy első női elnökként vonuljon be az Egyesült Államok történetébe. A könyvben olvasható passzus egy okos asszony érzelmekre is ható magyarázata: „Csak annyit tudok, hogy senki sem ért meg jobban, és senki nem tud úgy megnevettetni, mint Bill. Még ennyi év után is ő a legérdekesebb, energiával leginkább feltöltő, és legteljesebben élő személy, akivel valaha találkoztam. Bill Clinton és én 1971 tavaszán elkezdtünk egy beszélgetést, és több mint harminc évvel később még mindig beszélgetünk.”

Hillarynak még egy nyomós érve van: ahogyan éleződött a férje elleni politikai támadás, egyre inkább úgy érezte, hogy a házastársi hűtlenségnek semmi köze a kialakult hisztériához. Amikor a Clinton-éra kudarcairól esik szó, az előző First Lady gyakran hivatkozik a jobboldal összehangolt politikai és médiakampányára. Talán nem véletlenül. Kedd este a CNN-en Larry King interjúvolta Hillary Clintont. A minden rezzenésében elkötelezetten Bush-párti Fox News-on ugyanekkor egy olyan nőt faggattak a zaftos részletekről, akit Bill húsz évvel ezelőtt állítólag zaklatott.

A volt elnök egyébként írása közben folyamatosan olvasta Hillary kéziratát, és, mint hírlik, tetszik neki a könyv. Az amerikai lapok bőszen találgatják, hogy a Demokrata Párt két legbefolyásosabb személyisége egymással is rivalizál, vagy ellenkezőleg, a létező legszorosabb egyeztetéssel próbálják a legtöbbet kihozni a helyzetből. Egy héttel Hillary nagy napjai előtt Bill mindenesetre bedobta a közvéleménybe a két mandátumát kitöltött elnök későbbi, ismételt megválasztásának lehetőségét. Ehhez a háromszor megválasztott Franklin D. Roosevelt halála után az alkotmányhoz csatolt kiegészítést kellene megváltoztatni, ami formálisan a törvényhozás két házának kétharmados többségét, illetve az ötven tagállamból negyven ratifikációját igényli. Valójában egy nagyon népszerű, és általánosan elfogadott elnöknek kellene felvetnie ahhoz, hogy igazi esélye legyen a lépésnek, de Clinton persze nem Bushra gondolt. Mint mondta, nem is magára, de az ország életében előfordulhat olyan helyzet, amikor egy 45-50 évesen megválasztott, nyolc éven át sikeres elnököt visszasírnak a választók. Ő speciel 46 volt, és közeli barátai szerint szinte megőrül a gondolattól, hogy most, 57 évesen, ereje teljében végképp le kell mondania a hatalomról. A két Clinton ambícióinak nyilvánvalóan csak a Fehér Ház felel meg – még akkor is, ha Hillary egyelőre rendszeresen kitér még a 2008-as terveire vonatkozó kérdések elől is. Mint egy kommentár megállapítja, kettőjük közül Bill volt a megbocsátásra hajlamos „optimista”, Hillary a könyörtelen „harcos”.

A szenátort egyébként szintén könyve megjelenése előtt, egy kisebb támadás érte saját hátországából. A „hazai pályának” számító New York Times hosszú cikkben részletezte, hogy liberális támogatói csalódtak a középre húzódó politikusban. Hol egy melegszervezet hiányolja, hogy nem védi meg a republikánusok által üldözött homoszexuálisokat, hol egy gyermekmenhely vár nagyobb támogatást, hol a pacifisták vetik a szemére, hogy megszavazta Bush iraki háborús felhatalmazását. A lap konklúziója egyértelmű: a baloldali választóknak adott esetben úgysem lesz más lehetőségük, mint Hillaryre szavazni. Neki azonban az országos sikerekhez új rétegeket kell megnyernie.

Általános meggyőződés szerint ezt szolgálja a könyv is, amelyben megválaszolja az összes kényes kérdést. (Kivéve az igazán kényeseket, például azokat, amelyek a Clinton elnökségének utolsó egy-két napjában született kegyelmi döntésekre vonatkoznak.) Hillary a memoárral egycsapásra az országos érdeklődés középpontjába került. Az ABC felmérése szerint jelenleg az amerikaiak 44 százalékának van róla kedvező véleménye, 48 inkább ellenszenvesnek tartja. A megkérdezettek 53 százaléka nem szeretné, ha – férjével együtt, de fordított szereposztásban – visszaköltözne a Fehér Házba.

Greg Packer egyébként útkarbantartó Huntingtonban. Mint a New York Timesnak nyilatkozta, azért volt fontos, hogy elöl legyen a sorban, mert többet akart beszélgetni a szenátorral, mint az ilyenkor szokásos egyszavas köszönés: – Hillary és Bill lelkes híve vagyok. Meg akarom győzni róla, hogy mégis induljon az elnökségért. Részt szeretnék venni a kampányában!