Kemény és kitartó, akárcsak Thatcher volt

Ma estétől új miniszterelnöke lesz az Egyesült Királyságnak, Theresa May eddigi belügymi-niszter. A 60 éves konzervatív politikus úgy vonul be a törté-nelembe, mint a brexit minisz-terelnöke aki legalábbis elkez-di Nagy-Britannia kivezetését az EU-ból.

A brexit az brexit, vagyis nincs visszaút – hangsúlyozza minden megszólalásában Theresa May, akinek e kifejezés már politikai mottójává lett. Amikor véglegessé vált, hogy ő lesz a Downing Street új lakója, ezt megtoldotta azzal, hogy „a brexitet sikerre visszük”.

Az anglikán lelkészcsaládba született új kormányfőre példátlan feladat vár, ő lesz az első uniós vezető, aki a kilépési folyamatot elindítja. A folyamat valószínűleg 2020-ig tartó teljes hivatali megbízatását leköti majd, és jó eséllyel még utódainak is munkát ad. A kilépési cikkely ugyanis kétévi tárgyalási időtávot határoz meg, de szinte konszenzusos elemzői vélemény, hogy 43 évi tagság után legalább egy évtizedbe telik, mire London és az EU végleges egyezségre jut az új szabályokról. May már jelezte, addig nem szabad aktiválni a mechanizmust, amíg nem áll össze egyértelműen a brit kormány tárgyalási stratégiája. Erre év vége előtt nem kerül sor.

Theresa May a modern brit politikatörténet leghosszabb ideje hivatalban lévő belügyminisztere: 2010-ben nevezte ki Cameron a tárca élére, és azóta folyamatosan e tisztségben van, jóllehet a belügy hírhedt volt arról, hogy a miniszterek sűrűn váltják egymást. May a maradáspárti táborhoz tartozott, aktívan viszont nem kampányolt, és közismerten nem lelkes híve a külföldi EU-állampolgárok szabad letelepedésének és munkavállalásának. Ezt hétfőn is világossá tette, amikor programadó beszédében kijelentette: a szabad munkaerő-beáramlást mindenképpen „szabályozni” kívánja.

Várhatóan ez lesz az első komoly konfliktusa az Európai Bizottsággal, hiszen London meg akarja őrizni hozzáférését az EU 500 millió fogyasztót jelentő egységes belső piacához, ám ezzel – a jelenlegi uniós szabályok alapján – definíciószerűen együtt jár a tőke, az áruk, a szolgáltatások és a munkaerő akadálytalan áramlása.

Theresa May jól tudja, mekkora az erről szóló tárgyalások gazdasági tétje, hiszen oxfordi diplomájának megszerzése után a City pénzügyi szolgáltatási szektorában dolgozott, és éveket töltött a Bank of Englandnál, a brit jegybanknál is.

Tudja azt is, hogy legalább akkora, ha nem sokkal nagyobb kihívások előtt áll, mint az első női brit miniszterelnök, Margaret Thatcher, aki 1979-ben költözhetett be a Downing Streetre, és 11 évig volt kormányfő. Thatcher könyörtelen, szenvtelen pragmatizmussal indította el a reménytelenül elavult, állami monopóliumok jellemezte, csőd fenyegette brit gazdaság korszerűsítését, súlyos – nem egyszer véres erőszakba torkolló – konfliktusokat is vállalva az akkor még tízmilliókat mozgósítani képes brit szakszervezeti mozgalommal. Párttársai és sok elemző szerint a könyörtelen, kitartó pragmatizmusban Theresa May sem marad el elődjétől. A Konzervatív Párt egyik veteránja, Ken Clarke, aki maga is háromszor indult a pártvezetői tisztségért, a minap egy bekapcsolva hagyott tévékamerába mondta bele gyanútlanul, hogy Theresa Mayjel „rohadt nehéz kijönni”.

May, amikor megkérdezték tőle, hogy mit szól a kijelentéshez, az alkalmat az Európai Bizottság elnökének szánt előzetes figyelmeztetésre kihasználva csak annyit mondott: „ha van valaki, akinek rohadt nehéz lesz kijönnie velem, az Jean-Claude Juncker”.