Kellene egy-egy régi darab is

Már régen töprengek azon, hogy tollat ragadok és elmondom véleményemet az utóbbi idők színházi előadásairól. Azért írok, mert az utóbbi hetekben sok olyan cikkel találkoztam, amely sértette gondolkodásmódomat. Nem értem, néhány újságíró miért ír mindenki nevében, vagy talán a negatív hangzású cikkek nem is láthatnak napvilágot? Felháborítónak és megalázónak tartom, hogy azokat a nézőket, akiknek nem tetszenek az előadások, burkoltan maradinak, nem elég hozzáértőnek titulálják. Miért szeretnék nekünk mindenáron megmagyarázni, mi a haladó szellemű, az európai? Egyáltalán miért szükséges elmagyarázni, mit is láttam és azt, hogy kell értelmezni? A nézőtéren felnőtt emberek ülnek, akiknek már kialakult az ízlésviláguk. Joguk van nemtetszésüket kinyilvánítani, ha a színházi előadáson csupa trágár kifejezéseket hallanak, és a darabok tele vannak tűzdelve felesleges pornográf jelenetekkel, még ha ez az irányzat (előadás) avantgárd is. Miért kell összekeverni az erotikát a színpadon imitáló önkielégítéssel vagy az orális szexszel. Vagy talán a ha-ladást, újítást a trágár kifejezések használata jelzi? Hogy vigyem el színházba serdülő gyermekeimet? Otthon a magyar nyelv szépségeire tanítom őket, arra, hogy még a legocsmányabb dolgokat is ki lehet fejezni illendőképp. Az iskolában megrovást kapnak, ha alpári szavakat használnak. És akkor elmegyünk színházba és két óra leforgása alatt többször hallanak csúnyaságokat, mint a haverok közt az udvaron két hónap alatt. Vagy talán így kellene értelmeznünk ezeket az előadásokat: no gyerekem, fejlődj, látod ez az új irányzat, a jövő, ne szalaszd el, tartozz közéjük! Építsd be a mindennapi szóhasználatodba a trágárságot, haladj a korral, fejlődj, értsd meg benne a mély szimbolikát! Meg kell még említenem, hogy 35 éves értelmiségi vagyok, tehát nem tartozom az „idős” generációhoz, a konzervatívakhoz. Mégis a legutóbbi előadást, a Szentivánéji álmot több korombeli nem tudta végignézni. Szégyellni valóan sokan hagyták el a nézőteret. Nem vagyok ellenzője az újnak, a másnak, de úgy gondolom, mivel Dél-Szlovákiának egy magyar színháza van, néha bemutathatnának egy-egy nem „új irányvonalú” színdarabot, amelyben a nyelv szépsége és gazdagsága dominálna, és nem csak a „haladó szelleműeknek” nyújtana felejthetetlen élményt. Hiszem, hogy a színház minden nézőé.

Horváth Mónika, Komárom