Katonákat visznek Kijevbe

Katonákat és milicistákat szállítanak Kijevbe Kelet-Ukrajnából. Több száz busznyi civil is érkezett az ukrán fővárosba, ők Janukovics, a kormánypárti elnökjelölt támogatói lehetnek. A választási hatóságok szerint Janukovics nyerte meg a elnökválasztást.

Katonákat és milicistákat szállítanak Kijevbe Kelet-Ukrajnából. Több száz busznyi civil is érkezett az ukrán fővárosba, ők Janukovics, a kormánypárti elnökjelölt támogatói lehetnek. A választási hatóságok szerint Janukovics nyerte meg a elnökválasztást. Juscsenko, az ellenzék jelöltje, aki csalással vádolja a kormányt, százezer tüntető élén a választási hatóság épülete felé tart.

Katonákat és milicistákat szállítanak Kijevbe buszokon és helikoptereken. A fegyvereseket Kelet-Ukrajnából, Janukovics kormánypárti elnökjelölt bázisterületéről viszik az ukrán fővárosba. A Kyiv Post újságírói szerkesztőségük ablakából több tucatnyi buszt láttak, amelyek a Leszi Ukrajnkij sugárúton a központi választási bizottság székháza felé tartanak.

A buszok napellenzői le vannak húzva, azonban az újságírók a réseken keresztül katonákat és milicistákat láttak bennük felfegyverkezve, rohamfelszerelésben. Az ukrán 5. televíziócsatornán bejelentették, hogy vérfürdő fenyeget Kijevben.

A Boriszpil repülőtérre helikopteren szállítják a katonákat, sok köztük a kommandós. Ők is kelet-ukrajnaiak. A helikopterekből a katonák teherautókkal indulnak a városközpontba. Tudósítók eddig harminc teherautót számoltak össze. Ugyanakkor jelentés érkezett egy "katonákkal teli nagy gépkocsioszlopról", amely szintén a központ felé tart. A belvárosban teljesen megbénult a közlekedés.

Bokszbajnokkal erősít az ellenzék

A választások eredményét el nem ismerő ellenzékiek, elnökjelöltjükkel Juscsenkóval az élen szintén a központi választási bizottság (CVK) székháza felé tartanak. A tömegben körülbelül százezer ember vonul narancssárga zászlók - az ellenzék színe - alatt. Az ellenzéki jelölt támogatói között Vlagymir Klicsko bokszoló, a nehéz súlyú bokszvilágbajnok, Vitalij öccse is megjelent. Az egyesen Los Angelesből érkező sportoló a Kyiv Post szerint beszédet mondott, melyben kijelentette: "Viktor Andrejevics Juscsenko a mi elnökünk". Juscsenkóék azért indultak meg a Függetlenség térről, mert a CVK délután négy órára ígérte a hivatalos választási eredmények közzétételét. Az ukrán újság szerint egymillió ellenzéki tüntető van Kijev központjában.

Eközben több száz busszal ismeretlen civilek érkeztek Kijevbe. Bár megtagadták a nyilatkozatot, az újságírók szerint kelet-ukrajnaiak, Janukovics támogatói. Sokak szerint összecsapás fenyeget az ellenzékiek és a fegyveres erőkkel megerősített, Janukovicsot támogató kelet-ukrajnaiak között.

A választási hatóság szerint Janukovics nyert

Viktor Janukovics kormánypárti jelölt nyert a központi választási bizottság (CVK) szerdai közleménye szerint. A szavazatokat mostanra teljesen feldolgozták. A területi választási hatóságok nem hivatalos jelentései alapján Janukovicsra 15 095 720 ukrán szavazott, ezzel a voksok 49,53 százalékát szerezte meg. Juscsenko három százalékkal marad el tőle - 46,66 százalékot kapott - rá 14 221 571-en szavaztak. A szavazók 2,31 százaléka üres szavazócédulát dobott az urnába, tehát egyik jelöltet sem támogatja.

A részvételi arány 80,42 százalékos volt, ez meghaladja az első fordulóban elért 74,56 százalékot. A jelöltek területenkénti támogatottsága is megmutatkozik az eredményekből: Juscsenko Kijevben aratta legnagyobb győzelmét: 74,6-19,9 százalék arányban verte meg Janukovicsot. A kormánypárt jelöltje azonban keleten és délen behozta a Mi Ukrajnánk jelöltjének előnyét: a többségében oroszok lakta Donyeck térségben, amelynek régebben kormányzója volt, Janukovics a szavazatok 96 százalékát kapta, míg Juscsenko csak 2,03-at.

A központi választási bizottság szerdán délután négy órára ígért hivatalos végeredményt az ukrán elnökválasztásról.

Az ellenzék nem tárgyal

Nem hajlandó tárgyalni az ukrán ellenzék Leonyid Kucsma leköszönő elnökkel és Viktor Janukovics kormánypárti elnökjelölttel. Leonyid Kucsma elnök szerdán Szentpétervárra utazik. Reggel az ellenzékiek százezer fős tüntetésén Juscsenko kampányfőnöke azt mondta, azért, "hogy az oligarchákkal egyezkedjen".


Az ellenzék Juscsenkót tekinti győztesnek


Később Mikola Tomenko ellenzéki képviselő a Függetlenség téren összegyűlt ellenzékieknek azt mondta: "Hajlandóak vagyunk tárgyalni, de csak arról, hogy Kucsma békésen átadja a hatalmat Juscsenkónak." Kijevben a Függetlenség téren továbbra is százezer ember követel tiszta választásokat. Az emberek narancssárga zászlókat lengetnek - ez az ellenzék kampányszíne.

Ukrajnában vasárnap tartottak elnökválasztást vitatható körülmények között. A voksok közel száz százalékának összeszámolása után a jelenlegi kormányfő, Viktor Janukovics nyert - majdnem háromszázalékos különbséggel. Az ellenzék szerint viszont az oroszbarát kormányoldal elcsalta a szavazást, ezért kedden jelöltjük, Viktor Juscsenko elnöki esküt tett.

Ellentüntetés szerveztek Janukovics hívei

A Kijevben zajló ellenzéki tömegdemonstrációval egy időben Viktor Janukovics kormánypárti jelölt hívei is összegyűltek. Janukovicsék nem messze a Mi Ukrajnánk sátorvárosától, szintén sátras demonstrációt szerveztek, a kijevi Dinamo stadionnál. A Janukovicsot támogatók kék-fehérbe öltöztek. Az ellenzék melletti százezres tüntetéshez képest azonban a hivatalos jelölt támogatóinak száma elenyésző: a Kyiv Post szerint legföljebb ezren lehetnek a Janukovics melletti tüntetésen.


Janukovics hívei ellentüntetést szerveztek


Hrihorij Omelcsenko ellenzéki képvelő felszólította Mikola Bilokony belügyminisztert és a rendvédelmi szervek munkatársait, hogy tartózkodjanak az erőszak alkalmazásától és álljanak az ellenzék oldalára - tudósít az MTI.

Erre válaszul az ukrán védelmi miniszter nyugalomra intette a fegyveres erőket. Olekszandr Kuzmuk azt kérte a katonáktól, hogy óvatosan mérlegeljék lépéseiket, és folyamatosan tegyenek eleget alkotmányos kötelezettségeiknek - tudósít az Interfax hírügynökség. Noha az ellenzék folyamatosan hangoztatja, hogy a békés megoldás híve, olyan bejelentések is elhangzottak, hogy nem riadnak vissza az erőszak alkalmazásától, ha szükségesnek látják.

Eközben a Központi Választási Bizottság (CVK) bejelentette, hogy szerdán, helyi idő szerint délután négy órakor teszi közzé a választás hivatalos eredményét. A bizottság legutóbbi jelentése 99,48 százalékos feldolgozottságnál Janukovicsot hozta ki győztesnek, 49,39 százalékkal, míg Juscsenko a szavazatok 46,71 százalékát kapta.

Ezzel kapcsolatban Janukovics a szerdai kormányülésen bejelentette: miniszterelnök marad, és aláveti magát a CVK döntésének. "Jogkövető ember vagyok, mint tudjátok. Ha legitim döntés születik, engedelmeskedem neki, anélkül, hogy a jognak akár egyetlen betűjét is megsérteném" - jelentette ki kabinetjének Viktor Janukovics.

Ukrajna-szerte egyre több város és megye áll át Juscsenko oldalára. Elsőként Lvov csatlakozott az ellenzék jelöltjéhez. A kárpátaljai megyei tanács késő éjszakai ülésén - annak ellenére, hogy a megyében a hivatalos adatok szerint Viktor Janukovics győzött - Viktor Juscsenkót ismerte el Ukrajna elnökének. Ezzel szemben a zömében oroszok lakta, az ország keleti részében fekvő donyecki térség, a Krím és Odessza városa Janukovicsot támogatja.

A budapesti követség Juscsenkót támogatja

Kosztyantyin Hriscsenko ukrán külügyminiszter szerdán felszólította az ukrán diplomatákat, hogy maradjanak ki a pártpolitikából. "Ma, amikor Ukrajna a nemzetközi közösség figyelmének középpontjába került, az ukrán diplomaták szakszerű fellépése itthon és külföldön fontosabb, mint valaha" - áll a külügyminiszter közleményében.


Lengyelországban a Mi Ukrajnánk mellett tüntettek


Ennek ellenére az ukrán külképviseletek közül több már állást foglalt az ügyben. A madridi követség egyik diplomatája szerint világszerte már 150 diplomata nyíltan az ellenzékiekkel tart. Ukrajna budapesti követsége Juscsenkóhoz csatlakozott - közölte szerdán a budapesti külképviselet egy névtelenséget kérő diplomatája. A diplomata közölte, a nagykövetség a nép akaratát követi, és az ellenzék jelöltjét támogatja. "A szavazatok tisztességes újraszámolása mellett és a csalás ellen vagyunk" - közölte az AFP francia hírügynökséggel.

Az MTI értesülése szerint Jurij Muska nagykövet elhagyta a követség épületét. Munkatársai úgy tájékoztattak, hogy a nagykövet "fontos találkozóra ment", és csak csütörtökön tér vissza irodájába.

A berlini követség viszont kijelentette csak a központi választási bizottság hivatalos jelentésében szereplő jelöltet tekintik győztesnek. A berlini ukrán diplomaták Ukrajna alkotmányával magyarázták döntésüket.

Közép-Európában több ország is szolidaritásáról biztosította az ukrán ellenzékieket. Lengyelországban a Szolidaritás mozgalom szervezett demonstrációt, Csehországban Václav Havel volt köztársasági elnök üdvözölte a Juscsenkót támogató tüntetéseket. Időközben a Magyarországon tanuló ukrán diákok bejelentették, hogy szerda délutánra akciót szerveznek Ukrajna budapesti nagykövetsége elé a választási csalás elleni tiltakozásul, illetve Viktor Juscsenko támogatására.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?