Jóllakni szerelemmel

Arra jók a távoli nagy utak, hogy az ember magába száll, helyre rakja magát, látja, hol van ő a világban, és hol vannak mások. Egyiptomból hazaérkezve az életre szóló rengeteg élményen kívül erőt hoztam magammal az Allah-hívőktől, azoktól, akik bármily nyomorúságos körülmények között élnek is, pozitív szemlélettel élik mindennapjaikat, hiszen hitük szerint azzal, hogy életet kaptak, a lehető legnagyobb és legbecsesebb ajándékot kapták, amelynek feltétel nélkül kell örülni.

A hurghadai mecset bejáratánál állva, s belesve a szent térbe, ahova mi nem léphettünk be, mély szuggerálással azt az erőt próbáltam magamba szívni, amely lehetővé teszi, hogy minden helyzetben és minden körülmények között felhőtlenül örüljek annak, hogy a világon vagyok. Ám bennünket nem az az állandó napfénytől izzó felhőtlen ég borít, amely az egyiptomiakat, így aztán idehaza pillanatok alatt lelohadt a lelkesedésem, s oda lett a piramisok földjéről hozott nagy hitem. Életörömömet ugyanis beárnyékolta az ajtórésbe szúrt néhány befizetendő számla.

Az összeg láttán szétfoszlott bennem Mekka ereje, és a postán sorakozva már csak arra tudtam gondolni, hogy teremtő vagy mindenható, bárkitől kaptam is ezt az életet ajándékba, adhatta volna olcsóbban is, kisebb rezsiköltségekkel. De nem, nem akarom engedni, hogy az a pozitív energia, amellyel az Asszuántól Luxorig tartó nílusi hajóút töltött fel, s amelyből egész évben élni akartam, a hazai viszontlátásra pillanatok alatt elhagyjon, ezért erőt veszek magamon, és elhatározom, megkísérlem a szinte lehetetlent. Szlovákiában itt és most megpróbálok csak azért is mosolyogva és pozitív életérzéssel eltölteni néhány napot. Hiszen május van. Májusi nyár. Képzeletbe megpróbálok belebújni az úton-útfélen ölelkező fiatalok bőrébe, akiket Ámor lövöldöz nyilával, s a kavargó szenvedélynek élve fittyet hánynak a tapasztalt felnőttek ama bölcs állításának, hogy szerelemmel nem lehet jóllakni, és szerelemből nem lehet megélni. Én is csak Ámorban bízom, talán még nem haladtam meg azt a kort, hogy ilyentájt, a szerelmesek havában, ne tudna elvakítani ama nagy érzéssel, amely minden csúfot eltakar, gondot, bánatot, bajt megszépít. Ámor segítségével megpróbálok romantikus lenni, és nem szorongani az élet negatív jelenségei miatt. Nyilával a szívemben pozitívan fogok gondolkozni: nem azzal törődöm majd, hogyan, milyen nehezen fogok megélni a nyugdíjból, hanem kimondottan pozitívan csakis arra, hogy nekem biztos szerencsém lesz, azaz nem kell majd beosztani a fillérjeimet a mindennapi szikkadt cipóra és a bögre teavízre, mivelhogy addigra a nyugdíjkor és a nyugdíjkorba érők díjazása helyett kitalálnak valami mást, valami kegyesebbet. Az sem érdekel majd az ámori mámorban, milyen szolgáltatás mennyibe kerül az egészségügyben, mert hol van az megírva, hogy nem makkegészségesen és nem holtig tartó nagy szerelemben múlok el. Ámort hívom hát segítségül, hogy ne keljen drága étekkel élnem, csak habzsolhassam a szerelmet, egyelőre még bérmentesen, hozzáadottérték-adó nélkül.