Jó megoldás nincs, jön a rosszabb

Washington nagy dilemma előtt áll, s bárhogy döntsön is, aligha tud úgy kimászni a csávából, hogy ne essen csorba a presztízsén. Nemzetközi, stratégiai érdek a partneri viszony megőrzése Egyiptommal, amely 35 éve alapköve a közel-keleti békének, ezért is küldözget például Izrael olyan jelzéseket a Fehér Háznak, hogy bánjon kesztyűs kézzel a kairói tábornokokkal. A fő kérdés: egy iszlamista vezetésű Egyiptom tudja-e jobban betölteni a „közel-keleti béke alapkövének” szerepét, vagy a pragmatikusabb külpolitikát folytató, az iszlamizmussal szembehelyezkedő keménykezű hadsereg.

Nem nehéz a válasz. A Muzulmán Testvériség színeiben elnökké választott Mohamed Murszi és pártja ezt a „küldetést” – főleg Izrael vonatkozásában – nem is volt hajlandó teljesíteni. A belpolitikában pedig a kétharmados többséget szerzett iszlamisták az irányítás minden szintjén teljesen kisajátították a hatalmat, miközben képtelenek voltak megállítani a gazdaság hanyatlását, morzsányit sem javítottak az életszínvonalon. Az iszlamisták önző hataloméhsége milliós tiltakozó tüntetésekhez vezetett, s ez kapóra jött a nem kevésbé hataloméhes hadseregnek, hogy eltávolítsa Murszit. E két ok – a külpolitikai érdekek és a belpolitikai fejlemények – miatt nem volt hajlandó eddig az USA katonai puccsnak nevezni a demokratikusan megválasztott Murszi eltávolítását.

Úgy tűnik, az arab (iszlám) világban egyre gyakrabban szembesül a Nyugat azzal, hogy demokratikus úton kerülnek hatalomra antidemokratikus erők – a Gázai övezetben a Hamász, Libanonban a Hezbollah stb. A Nyugat pedig ezt vagy egyáltalán nem tudja kezelni, vagy rosszul kezeli, mert az érdekei mást diktálnak, mint az elvei. Az EU látszólag komolyabb szankciókkal fenyegette meg a hadsereg gatyamadzagján csüngő ideiglenes kormányt és államfőt, mint az USA. Washington viszszatartja az Egyiptomnak folyósított gazdasági segélyt, de az annál jóval nagyobb katonai támogatást érintetlenül hagyja, esetleg átmenetileg felfüggesztheti valamely részletét. A szaúdi külügyminiszter erre rögtön úgy reagált, hogy az arab államok kárpótolják Kairót, ha csökkennek a nyugati támogatások, sőt Szaúd el-Fejszál herceg azt is hozzátette: a nyugatiak magatartásában „tetten érhető az egyiptomi iszlamisták támogatásának a szándéka”. Ami ugye abszurdum.

Murszi börtönben van, a Muzulmán Testvériség vezetőjét is elkapták, s pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a Testvériséget vagy teljesen betiltják, vagy valamilyen más módon kiszorítják a politikából. Azt a pártot, amely nemrég a legtöbb szavazatot kapta. Ha ezt még le nyeli is a Nyugat, azt már végképp nem szabadna, hogy megöltek vagy ezer tüntetőt. Az új vezetés érvelése, mely szerint ezek a tüntetők terroristák, felháborító. Egyiptomban az iszlamistákra szavazott a döntő többség, a nyugatbarát erők labdába sem rúgtak. Lehet, hogy a választók többsége műveletlen és befolyásolható, de nem terrorista, s a lakosság döntő többségének akaratát tiszteletben kell tartani.

Valószínű, hogy Egyiptomban még sokáig a hadsereg fog diktálni, bármilyen kormány alakuljon is. Ami azt jelenti, hogy Egyiptomban még sokáig nem lesz demokrácia, ugyanis az elmúlt hét mészárlásainak felelőseit minden demokráciában bíróság elé állítanák. Egyiptomban ez kizárt. A kairói tábornokok új választásokat ígértek. Kizárt az is, hogy demokratikusak lesznek azok a választások, amelyeket ez a hadsereg – vagy politikai bábjai – fog levezényelni. Mert ha szabad választásokat tartanának, akkor a népakarat valószínűleg ismét a Testvériséget emelné a hatalomba. Ez nem jó, de ez az egyiptomi realitás. Az EU és az USA üdvözölni fogja az új választásokat és az új kormányt, mert ez a Nyugat érdeke. Ennyit az elveinkről. És még egy tanulság: Amerika egyre kevésbé tudja befolyásolni az egyiptomi politikát. Ez nemcsak a megbuktatott iszlamistákra igaz. Már a hatalomittas Szíszi tábornok sem vágja magát haptákba Washington előtt.