Ugyanakkor nem minden kritika helyénvaló, csak hát a tanárhoz különösen érzékenyen viszonyulnak az emberek. Utóvégre nem talicskákkal foglalkozik, hanem az utódai(n)kkal.
Újabban több szülői panaszt hallottam arra vonatkozólag, hogy a tanárok keveset feleltetnek szóban, így a diákoknak nincs alkalmuk megtanulni, hogyan fejezzék ki magukat. Előbb a mondat másik felére reagálnék. A mi tanszékünkön úgy tapasztalom, hogy ez nem igaz, mert a tanév során rengeteg egyéb alkalom nyílik arra, hogy a fiatalok edzzék a beszélőkéjüket. Mármint szakmailag. A gond az, hogy sokan akkor beszélnek, amikor más a program, amikor meg beszélni lehetne, akkor csöndben vannak. Aztán némely fiatalok összetévesztik a szakmai beszédet/vitát a puszta véleménymondással. Például elhangzik a kérdés, hogy az olvasott szakirodalom szerint – amit a tanár szépen kikeresett, majd lehúzott néhány tudományos folyóirat archívumából, hogy az ifjaknak már csak művelődniük kelljen –, szóval a feladott olvasmányok szerint mit értenek mondjuk a „kreatív város” fogalom alatt. Síri csönd, szemek a padlón. A tanár nem hagyja annyiban, fogja a névsort, és szólít valakit. Hatalmas sóhaj. Akkor mit olvasott, kérdezi a tanár, mert még reménykedik a javíthatatlanul naiv fejével. Mire a diák kijelenti, hogy nem olvasott semmit, mert nem ért rá, mert épp munkában volt, mert ő dolgozik, mert ő nem ér rá csak iskolába járni. Aha. Szóval nem olvasta el, csicsergi, de az a véleménye, hogy... És mond valamit, ami ugyanolyan kalótyaság, mint amikor a lakógyűlésen a szomszéd Gyuris bácsi hozzászólt a jelzáloghitel témájához. És akkor ott vagyunk, hogy míg Gyuris bácsin titokban mindenki röhögött, az osztályban senki sem nevet, mert senki sem olvasott el semmit, és így elhisznek bármit (aki olvasott, az nem mer megszólalni, nehogy kilógjon a sorból). Nesze neked szakmai vita.
Ami pedig a feleltetést illeti, igen, az utóbbi években én is írásban vizsgáztatok. Pedig szóban könnyebb lenne, mert nem kellene utána otthon javítani. De a szó elszáll, az írás megmarad. A papír hűen mutatja, hogy némely diák nem a kérdésekre válaszolt, hanem csak a „sarat dagasztotta”, akár több oldalon keresztül. Vagy véleményt ír ott, ahol tényeket kell.
Egy kollégámat évekkel ezelőtt részrehajlással vádolt meg egy diák, valami fontos ember gyereke. A kollégának baja lett ebből. Azóta tudom, hogy jó a bizonyíték.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.