Javítjuk a statisztikát

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három srác, akik nem ültek otthon a munkanélküliség és a kilátástalanság hamar megszokható párnácskáján, elegük lett a sirámokból és az önsajnálatból, elindultak munkát keresni. Jól időzítettek, az egyik cég épp melósokat toborzott, az Üveghegyen túl, három járási székhellyel odább. Szerencséjük és szakképzettségük is volt, fel is vették mindhármukat. Nem kevés pénzükbe és idejükbe került, mire az összes igazolást, bizonylatot, bilétát és bumáskát beszerezték, de megérte. Végre volt munkahelyük, dolgoztak keményen. A munkáltató természetesen nem járult hozzá a lakhatási költségekhez, a fiúk sokallták az albérletárakat, ismerősük, rokonuk pedig nem akadt a városban, akinél kedvezményesen megszállhattak volna. Maradt tehát egy suli lerobbant internátusa, na és egy szoba hármuknak. Ja, meleg víz, zuhany nuku – még a munkahelyen sem. Apropó, azért meg kellett fizetni ezt a „lakosztályt” is, fejenként havonta ezrest azért a luxusért, hogy mégiscsak van a fejük fölött tető. Fogcsikorgatva, de belementek, mert ugye, a munkahelyért mindent. Aztán lett zuhany. Hideg. Amikor megtudták, hogy kemény ötezer koronát kapnak kézre, s közölték velük, a jövőben több lére itt ne is számítsanak, tokkal-vonóval ennyi a bér, punktum. Ne nagyon pattogjanak ám a szerződéssel, mert még ezt se kapják meg, ha nem tetszik, kívül tágasabb. Inkább nem írom ide, mit válaszoltak a fiúk, elég annyi, hogy még fizetés előtt távoztak. Azért a cég nem felejtette el a ledolgozott napokért járó pénzből levonatni az ebédjegyek árát, ill. behajtotta rajtuk utólag, levélben. De nincs még vége: a körzeti munkahivatalból simán kirúgták őket, mert hiszen, hogy lehettek akkora marhák, hogy otthagyták a drága munkahelyet, most már nem kapnak egy fityinget sem, vessenek magukra. A srácok azóta otthon, a majdnem százszázalékos munkanélküliséggel sújtott falujukban tengődnek, s szívesen megismertetnének a Martens-bakancs élével egypár illetékest, akik ezt a csodálatos alibit, magyarán: ösztönző foglakoztatást kitalálták. Nem hisznek senkinek, juszt is feketemunkából élnek, mert valamiből, muszáj. Fő, hogy a statisztika javult, három munkanélkülivel kevesebb. A legszívesebben örökre távoznának az országból, ha lenne miből. Ja, és még valami, egyikük sem tartozik a legtahóbbak közé, gimnázium plusz még egy szakiskolai végzettség. Bár abban a régióban, ahol ők élnek, hatvan kilométeres körzetben még két egyetemi diplomával se lenne könnyű munkát találni. Mert az a környék egy járvány pusztította rezervátumhoz hasonlít a leginkább. Talán jó lesz az Unióban szafarinak.