Ivan Gašparovič kéznyoma

Gašparovič magánakciója kitágította a mindenkori elnök mozgásterét – bár eddig azt gondolhattuk, hogy az államfő szerepe majdnem formális, most viszont úgy tűnik, hogy a jogrend őrei, beleértve az Alkotmánybíróságot, nem tudtak effektív ellenállást kifejteni Gašparovič bővítő értelmezésével szemben. (Az ügynek persze még nincs vége, de Jaromír Čižnár főügyésszé való kinevezésével eldőlni látszik; még ha az eljárások alkotmányt sértőnek találtatnak is majd, az esély arra, hogy Čentéš a végén főügyésszé váljon, egyre kisebb.)  Ez a történet új tétet ad a következő elnökválasztásoknak, méghozzá mindkét irányból. Ha a jelek szerint az indulást személy szerint jó ötletnek tartó, de ehhez a pártja áldását még nem birtokoló Robert Fico váltaná a jelenlegi elnököt, az további bebetonozását jelentené a Smer hatalmának. De ha a jelenlegi ellenzék valamilyen módon 2016-ban le tudná váltani a baloldalt, akkor is beleütközhetne egy, a próbálkozásaikat az eddigiekben megszokottnál intenzívebben és hatékonyabban blokkoló köztársasági elnökbe. Másrészt viszont, ha végül valamelyik ellenzéki jelölt győzne – ebben persze segítene, ha nem lenne belőlük vagy egy tucat –, lehetővé válna a Gašparovič-féle morális vétó felhasználása a jelenlegi kormány munkájának részleges blokkolására. Egy ellenzéki köztársasági elnök minimum meg tudná nehezíteni Ficóék munkáját.  Na persze a fentiek elfogadásához az is kell, hogy el tudjuk fogadni egy „kormánypárti” vagy egy „ellenzéki” köztársasági elnök létezésének tényét. Való igaz, hogy formálisan a köztársasági elnökök az egész nemzetet képviselő, a pártok felett álló személyek, az elmúlt évtizedek gyakorlata – és különösen az elmúlt néhány ciklus – ezt az ideált porig rombolta. Magyarországon két pártkatona váltotta egymást a tisztségben; Csehországban Klaus és Zeman nem hogy nem pártatlanok, hanem gyakorlatilag a politikai napirend szervezői, királycsinálók; Ivan Gašparovič döntései pedig – enyhén fogalmazva – nem kiegyensúlyozottak. Afüggetlen, a politika felett álló elnök képe tehát ma fals, és a jelenlegi jelöltek zöme sem tudna ilyen lenni megválasztása esetén. Ha egyáltalán kellene, hogy ilyen legyen – mert ma ez sem világos.  Érdemes megvizsgálni a hatásokat. Egy erős kormánypárti elnök csökkenti a rendszer ellenállását, kiszolgáltatja azt a mindenkori kormány kényekedvének, de egyben lehetővé teszi a hatékonyabb és áramvonalasabb kormányzati cselekvést. Egy erős ellenzéki elnök jobban kontroll alatt tudja tartani a kormány munkáját és ellen is tud nekik állni, de az elnök–kormány viszony átpolitizálása rányomhatja a bélyegét a kormány működésének hatékonyságára. A hatások nem egyértelműek, és az adott helyzettől függenek. Mindenesetre, ha a Gašparovič által kibokszolt mozgástér állandó marad, akkor ezeket a hatásokat hamarosan kénytelenek leszünk kiismerni. Ez lehet a jelenlegi elnök fő politikai öröksége.