Iszlámellenes sztereotípiák? Na ne!

A gond az, hogy a szerző egy olyan árnyképpel vitatkozik, ami csak a neoliberális szubkultúra önképző iszlámellenes szakköreiben létezik. Két általa sztereotipnek gondolt balos nézetet mutat be: az egyik szerint Európának gyarmatosító múltja miatt kötelessége befogadni a bevándorlókat, a másik szerint a bevándorlók a fogadó nemzet rasszizmusa miatt nem jutnak munkához. Persze, aki valaha is olvasott releváns szocdem vagy liberális értekezéseket a bevándorlásról, az tudja, hogy mindkét esetben elnagyolt karikatúráról van szó. A bevándorlók befogadása valóban részben morális kérdés, de korántsem a múltba révedő: Európa egyik alapértéke a nyitottság, ami jól szolgált a múltban is. Franciaország, Nagy-Britannia, de még Németország is jelentősen profitált az olcsó, bevándorló munkaerőből, arról már nem is beszélve, hogy az emigráns elitek milyen jót tettek az említett országok szellemi fellendülésének. Svédország sem azért nyitott, mert muszáj, hanem mert ezt akarta. Ami a rasszizmust illeti, szintén karikatúraszerű az állítás: általános igazság, hogy a többségi csoport (nemzet/vallás/bőrszín/nyelv/kaszt) saját tagjait preferálja a munkaerőpiacon. Ez történik a gömöri romákkal és a németországi törökkel is: csak akkor kapnak munkát, ha nincs „fehér” jelentkező, vagy ha sokkal olcsóbban dolgozik. Ahol kevés a munka, ott nem a bevándorló az első, aki állást kap, különösen nem magas presztízsű munkát. Erről van szó, nem a címkézésről. Van azonban a cikkben egy valós sztereotípia: az, hogy a bevándorlásról azonnal a muszlimokra asszociál a szerző, mintha a svédországi történések oka a vallás lenne. Mintha maga az iszlám lenne az, ami lehetetlenné teszi a beilleszkedést. Ezzel a Brüsszelben élő kongóiak, az USA-ba vándorolt mexikóiak vagy éppen az olaszországi táborokban élő bevándorló romák is vitatkoznának, okkal. Pedig a cikknek épp ez a veleje: „radikálisan korlátozni kéne a muszlim bevándorlást”. Szlovákiából kiált át Svédországba a megoldással, ami egyszerű, mint a faék. Én azt javasolnám a szerzőnek – aki remélhetőleg ezután is a barátom marad –, hogy ne tanítani akarja a svédeket, hanem tanuljon tőlük. Mint a norvégoktól, akik a 2011-es mészárlásra sem bezárkózással válaszoltak, hanem nagyobb nyitottsággal. Nem az a gond, hogy a bevándorlók nem akarnak integrálódni, hanem hogy nincs hová integrálódniuk, nincs elég lendület a rendszerben. Ha viszont azt a keveset, ami van, arra fordítjuk, hogy a határainkat őrizzük a helyett, hogy erőforrásként tekintenénk azokra, akik Európába jöttek egy jobb sors reményében, és akiknek zöme soha nem fog részt venni lázadásokban, akkor nemcsak a jövőnket tesszük kockára, hanem éppen azt a kulturális örökséget tagadjuk meg, ami miatt ma is érdemes európainak lenni, és amit a szerző oly nagy hévvel próbál védeni az iszlám fantom veszélyétől.