Mire elég 1 euró?

euró k
Galánta |

A galántai Templars Slovakia Polgári Társulás hosszú ideje szervez jótékonysági rendezvényeket, hogy a városban és a környező településeken élő beteg, hátrányos helyzetű gyerekeket segítse. Október 19-én, majd azt követően havi rendszerességgel az adománygyűjtésnek egy újfajta módját szeretné kipróbálni a szervezet.

A Templars Slovakia Polgári Társulás október 19-én a galántai Zornička lakótelepen bográcsban főtt ételek versenyére invitálja az érdeklődőket, amelyen nagyjából 15 csapat vesz részt, de további csapatok jelentkezését várják. Ahogy az a társulás rendezvényein lenni szokott, tagjai mindig felkarolnak egy rászorulót, hogy jótékonysági akcióikkal támogassák. Most egy 12 éves fiúnak, a diószegi Árminnak szeretnének segíteni, aki áprilisban agyvérzést kapott, melynek következtében testének jobb oldala lebénult. Különböző rehabilitációs kezelésekre van szüksége, amelyeket a biztosító nem fedez. Horváth Tamás, a társulás elnöke lapunknak elmondta, már hosszú ideje megszületett az ötlet, hogy elindítanak egy olyan kampányt, melyben arra kérik az embereket, egyetlen euróval támogassanak egy jó ügyet. 

„Úgy döntöttünk, Ármin lesz az első, akinek támogatására elindítjuk az adománygyűjtésnek ezt a formáját. Szeretnénk megfigyelni, hogy mennyire kaphatók rá az emberek, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, vajon idővel fog-e növekedni az adományok összege, sikerül-e olyan közösséget teremteni, amely össze tud fogni, hogy segítséget nyújtson azoknak, akiknek arra szükségük van, ezért legalább 2025 végéig szeretnénk folytatni ezt a tevékenységet. Az a tervünk, hogy minden hónapban egy galántai vagy a környező települések valamelyikén élő rászorulónak szervezünk adománygyűjtést” 

– magyarázta. Mint mondta, nem titkolt szándékuk, hogy motiváljanak más szervezeteket, településeket is hasonló tevékenységre. Horváth Tamás hangsúlyozta, egy eurót bármikor elköltünk apróságokra, például csokira, péksüteményre, csipszre, üdítőre. 

„Elég lenne csak havonta egy ilyenről lemondanunk és az árát adományra költeni, máris sokat tehetnénk a betegekért, rászorulókért. Galántának a hivatalos adatok szerint több mint 15 ezer lakosa van, de ennél sokkal többen laknak a városban. Körülbelül 10 ezer lehet a munkaképesek száma. Ha belegondolunk, hogy ezek az emberek egy eurót adományoznának akár Árminnak vagy bárki másnak, az hatalmas segítséget jelentene, ennyi pénzt mindnyájan mellőzni tudunk, ez évente 12 eurót jelent” 

– húzta alá a társulás elnöke. Ha valaki szeretne hozzájárulni a gyűjtéshez, úgy is megteheti, hogy nem vesz részt a főzőversenyen. A helyszínen 11 és 16 óra között a kihelyezett urnába teheti az egy eurót vagy a lehetőségeihez mérten akár nagyobb összeget is. Rámutatott, akinek egészséges gyereke van, próbálja meg tudatosítani, mennyire szerencsés és elgondolkodni azon, hogy megéri-e elmenni a rendezvényre és adakozni. A donio.sk oldalon transzparens számlán is lehet adományokat adni Árminnak és másoknak is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?