Az egészségügynek tett ígéretekre emlékeztetnék az orvosok Šaškót

Peter Visolajský

Az egészségügyi ágazatnak tett ígéretekre és vállalásokra akarja emlékeztetni Kamil Šaško (Hlas) minisztert az Orvos Szakszervezetek Szövetsége (LOZ) a hétfői tárgyaláson. Konkrétan a 2022-ben aláírt memorandumra – jelentette ki a minisztériumi megbeszélés előtt Peter Visolajský, a LOZ elnöke. Figyelmeztetett, hogy az orvosok már nemcsak a túlórázást utasítják vissza, hanem elkezdték benyújtani a végleges lemondásokat.

„Mi mindig ugyanazokkal az elvárásokkal jövünk ide. Arról a nyolc pontról van szó, amelyek a kormánnyal aláírt memorandumban szerepelnek, és amelyek 2022-es aláírása után visszavonták felmondásaikat az orvosok” – tette hozzá Visolajský.

Arra a kérdésre, vajon hajlandóak-e engedni a követeléseikből, azt válaszolta, azért jöttek, hogy az egészségügy helyzetének megoldásáról tárgyaljanak. „Azért jöttünk, hogy az új miniszternek elmagyarázzuk a követeléseinket, elmondjuk az érveinket és az okokat, erről fogunk beszélni” – tette hozzá az orvos szakszervezet elnöke.

A miniszter hétfőn más ágazati szervezetek képviselőivel is tárgyal, reméli, hogy találnak kompromisszumot a konszolidációs csomaggal kapcsolatban. Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszterrel is tárgyal a lehetőségekről.

Az egészségügyi ágazatban dolgozók visszautasítják a kormány ágazatot érintő konszolidációs intézkedéseit, és felszólították Peter Pellegrini államfőt, hogy ne írja alá a törvénycsomagot. Az államfő az egészségügy képviselőivel folytatott múlt heti megbeszélése után kompromisszumkeresésre szólította fel a kormányt, és ettől tette függővé a vonatkozó törvények aláírását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?