Függetlenül attól, hogy mi a véleménye az Orvosi Szakszervezeti Szövetség (LOZ) követeléseiről, Martin Vlachynský, a Gazdasági és Társadalmi Tanulmányok Intézetének (INESS) elemzője rossz lépésnek tartja az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést biztosító jogszabály elfogadását. „A kormány legfeljebb egy kis időt nyert ezzel a szabadságjogok súlyos megsértése árán, és rontotta a szlovák piac hírnevét a leendő egészségügyi szakemberek, vagy azok szemében, akik azon gondolkodnak, hogy visszatérnek Szlovákiába” – mondta az elemző.
INESS: Rossz lépés az egészségügyi ellátásról szóló törvény elfogadása
Az egészségügyi szakszervezetek követeléseit észszerűnek nevezte, de hozzátette, ezeket nem lenne szabad kikényszerítéssel elérni, és politikai követeléseket is lát közöttük – például a kórházak átalakítása elleni tiltakozást. Szerinte a bérkövetelések teljesíthetők, de csak más tételek rovására. „Az állami rendszer a bérautomata foglya lett, ami rendkívül hatástalan eszköz, mert nincs köze a gazdasági és költségvetési realitásokhoz. Az segítene, ha megszabadulna tőle az ország, mert a béreknek a munkavállalók és a munkaadók közötti megállapodáson kellene alapulniuk” – tette hozzá az elemző.
Vlachynský úgy véli, az orvosok egy része vissza fogja vonni a felmondását. „Egy részük a kórházakban fog dolgozni, kisebb részük a járóbeteg-ellátásba megy át, a többiek pedig elhagyják a rendszert. Hogy ők hányan lesznek, azt csak találgatni tudjuk” – mondta az elemző.
Több mint 3300 orvos mondott fel országszerte, hogy kifejezze elégedetlenségét az egészségügyben uralkodó helyzettel. A túlórák felmondását már megkezdték az orvosok. Ha a kormány teljesíti a követeléseiket, hajlandók visszavonni a felmondásukat. A felmondási idő december 31-én jár le.
A felmondások kapcsán kialakult helyzetre válaszul elfogadták a fekvőbeteg-ellátás elérhetőségét garantáló törvényt. A jogszabály kiterjeszti a vészhelyzet fogalmát arra az esetre, ha kritikusan elérhetetlenné válna az egészségügyi ellátás. A jogszabály kötelezi az egészségügyi dolgozókat, hogy ilyen helyzetben egészségügyi ellátást nyújtsanak. Az egészségügyi minisztérium és a LOZ is deklarálta, hogy a lehető leghamarabb szeretnének megállapodni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.