Iskolai dolgozat

Erre utána két évig ment a B-középben a buziemeszpé, mondtuk is nekik, ne csinálják, a szocialista szurkolókra is szüksége van egy csapatnak. Pedig egy fideszes fülnek amúgy ez a rigmus kedves.”
Ezt Lajos bácsitól kopiztam ide, ő a városunk, Debrecen polgármestere. Na, mostan nekem az apukám mindig azt tanította, hogy ne beszéljek csúnyán, ne buzizzak, ne cigányozzak, mármint ne mások előtt, mert a szájamra ver. Oda is vert, de úgy, hogy két hétig csak pöszén tudtam kimondani azt, hogy basszájba. Viszont az hogy van, hogy Lajos bácsinak szabad olyat, hogy az ő fülüknek kedves, amikor mást buziznak, kérdem én, hiszen ez kvázi nyílt bátorítás. De ez még mind semmi.
Lajos bácsi ugyanis ugyanebben a nyilatkozatában azt is elárulta, mi a kultúra, ami nagyon jó, mert én nem tudtam, csak azt, hogy olvasni kell. De nem: „a futball a kultúra része, ergo ugyanígy nem szabad piaci alapon számolgatni, hogy mi mennyibe kerül, mint az – egyébként sorra megszűnő – artmoziknál vagy az operánál.” Na, mostan nekem a Lujzi néni matekórán mindig azt tanította, hogy nagyon is kell számolgatni, azt mondjuk nem mondta, hogy piaci alapon, de milyen más alapon, mi mindent a piacon veszünk, anyukám is mindig számol, hogy mi mennyibe kerül. Nem vagyok az osztály zsenije, de azt még én is tudom, hogy ha nem számolunk, akkor sosem lesz stadion. Vagy artmozi. Vagy opera. Vagy ergo.
Apukám szerint nem stadiont kéne építeni, mert sokba kerül, és üresek a lelátók, és szar a foci, Lajos bácsi szerint azonban „az ilyen építő munkához nem akadékoskodás, hanem hit, munka és összefogás kell.” Na, az nekünk otthon nincs, apukám leginkább akadékoskodik, anyukámmal, akinek se hite, se munkája, azt számolják, mennyi közpénz van a stadionban, és pl. miért kapott kilencszáz millió forintot egy Toldi című szórakoztató film, meg miért kapott a síkhülye Rákay Philip bácsi a Magyar Televízióban egymilliárd forintot egy „Itthon vagy – Magyarország szeretlek” c. műsor megvalósítására.
Pedig én itthon vagyok és szeretem Magyarországot, csak azért nagyon sok pénz az a kilencszáz millió, meg pláne az az egymilliárd, abból ellegóznék egész életemben. Vagy oda lehetne adni a... ezt most nem írom le, mert anyukám szerint demagóg vagyok. Kértem, magyarázza el, mi az, de csak azt mondta, tökmindegy, az a lényeg, hogy később soha, soha ne menjek el szavazni.
Ha jól sejtem, az új tévéműsorban az új stadionokat is nagyon fogják dicsérni, biztos az is a kultúra része. Akárcsak Viktor bácsi, Lajos bácsi főnöke, akitől viszont ezt találtam a neten: azért kell sokat költeni focira meg stadionokra, mert „ha gyerekeinkről van szó, akkor semmi sem drága, válság ide, válság oda”, illetve, „Magyarország jövője a gyermekeiben van”, azaz bennem. Na, mostan Lujzi néni nekünk matekórán azt tanította, hogy nincs olyan, hogy semmi sem drága, ha valahonnan elveszek pénzt, akkor máshová nem jut, és fordítva, pláne, ha válság van, ami rosszul hangzik.
Akkor ezek szerint kivéve, ha stadiont meg pályát építünk, mert akkor az nem kiadás, vagy ha igen, nem drága. Végül is, ahogy az igazgató bácsi majd az évnyitón megint elmondja, mi vagyunk a jövő záloga. Jaj, hát majd elfelejtettem, mit találtam még nyáron a neten: még egy Viktor bácsi idézetet: „A futball olyan, mint a bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén kész.” Ezt legalább értem, bár Lujzi néni ezen is kiakadna. Apukám szerint pedig ez már majdnem olyan, mint régen János bácsitól, hogy a krumplileves az legyen krumplileves. Aminek szintén örültem nagyon, mert értettem. Legalábbis azt hiszem.
Nagyon szeretnék már a jövő záloga lenni.
 
A szerző a hvg.hu munkatársa, a Kapitalizmus blog szerkesztője