Irakban nő a lakosság rokonszenve a gerillák iránt

Az amerikai kormányzat a merényleteket elkövető iraki gerillákat következetesen elszigetelt terroristáknak minősíti, a helyszíni tapasztalatok azonban egyre inkább azt mutatják, hogy az iraki lakosság körében nő az együttérzés a megszállók ellen harcolókkal.

Az amerikai kormányzat a merényleteket elkövető iraki gerillákat következetesen elszigetelt terroristáknak minősíti, a helyszíni tapasztalatok azonban egyre inkább azt mutatják, hogy az iraki lakosság körében nő az együttérzés a megszállók ellen harcolókkal. A Bagdadtól északnyugatra fekvő al-Tadzsi városnál szerdán történt robbantásos merényletben életét vesztette egy járőröző amerikai katona. Szinte mindennapos esemény ez. A helyszínen tartózkodó katonák, riporterek számára pedig az is, hogy az iraki lakosság közömbösen nézi, ahogy a merényleteket követően amerikai katonák kétségbeesve várják az orvosi segítséget vértócsában fekvő társuk mellett. „Láttam, ahogy próbálják elszorítani néhány sebesült katona mellén a vérzést. Egy másik katona sírt” – számol be a Reuters riporterének az eseményről a 18 éves Abdullah Oman. A mellette álló 15 éves Ali Kaisz hozzáteszi: az amerikaiak csak az iraki olaj miatt vannak itt, meg kell halniuk. Amikor a fiúk tudomást szereznek arról, hogy a vita tárgyát képező katonák nem haltak meg, csak megsérültek, dühösen kiabálni kezdenek. Van, aki azt feltételezi, hogy az amerikai katonák maguk telepítik az út menti pokolgépeket, hogy a robbantások ürügyén bosszút állhassanak az iraki lakosságon. „Én is csatlakozom az ellenállókhoz. Lelövöm az amerikaiakat, a hitetleneket” – fűzi hozzá a 10 éves Ali Ahmed.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?