Incidensek árnyékában

A délvidéki magyarok megnyugtató elégtételként nyugtázták az információt, ám az uniós testület jövetele máig várat magára – ezzel kapcsolatban egyesek már-már szabotázst emlegetnek. Önmagában véve a testület várható érkezése mégis hozott némi eredményt, az elmúlt hetekben ugyanis érezhetően csökkent a Vajdaságban élő kisebbségek ellen elkövetett bántalmazások száma. Kényszerhelyzetben Belgrád felismerte, pozícióin csak ronthatnak a már világgá kürtölt vajdasági „esetek”, ennek révén hatékonyabbá vált a bűnüldöző szervek munkája.

Amúgy nyitányként járt ugyan egy kevésbé rangos misszió a napokban Újvidéken; az Európa Tanács megfigyelői csoportjának ekkor Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház alelnöke arról számolt be, hogy gyakorlatilag kétféle Szerbiáról, kétféle Vajdaságról beszélhetünk. Létezik egy európai Vajdaság, és ezzel szemben egy nacionalista, negatív értelemben vett ultrakonzervatív Szerbia és Vajdaság.

A politikus megemlítette, a nemzeti türelmetlenség jelen volt az országban évtizedekkel korábban is, a milosevicsi időkben azonban rendkívül elharapózott, a Vajdaságban pedig utóbb tetézte a gondokat a több százezer szerb menekült érkezése; őket főleg a többnemzetiségű településekre irányították. Időközben tanulmányt jelentetett meg a Szerbiai Helsinki Bizottság, megállapítva, a kisebbségi jogok terén Szerbiában 2000 októbere óta tapasztalható ugyan némi előrehaladás, ám továbbra is hiányzik az aktív kisebbségpolitika. Az állam nem törődik a nemzetiségekkel, a jelentkező problémákat viszont igyekszik minimalizálni, különálló, elszigetelt esetekként kezelni, ezzel a lényegében ignoráló magatartással pedig arra törekszik, hogy igazolja és normalizálja a nacionalizmust mint uralkodó ideológiát a társadalomban.

Ilyen körülmények közepette nem véletlen néhány szerb politológus figyelmeztetése: a helyzet ugyan megnyugodni látszik, de továbbra is tartani kell attól, hogy a Vajdaságban a boszniai, sőt akár a koszovói modell is megismétlődhet. Nyomatékosítják továbbá, Belgrádnak sem ideje, sem pénze nincs ahhoz, hogy arrogáns módon elutasítsa az európai központ érdeklődő, tényfeltáró szándékát.

Az idő azonban múlik, s a minap Javier Solana EU-politikus Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnökkel tartott találkozója után már maga is úgy fogalmazott, hogy a Vajdaságban „pozitívan fejlődik a helyzet”. Mindez természetszerűleg csökkent értékűvé teheti a majdan érkező bizottság értékítéletét. A szerb politika amúgy más eszközökkel is megpróbálta befolyásolni a dolgok menetét, néhány „ügy” kapcsán – a Magyar Szó szerkesztősége által szervezett honvédtalálkozó meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kishegyesi ’56-os megemlékezése – a belgrádi sajtó „az éleződő magyar fasizmusról” próbált valódi tények hiányában érzelmeket, indulatokat kiváltó cikkeket fabrikálni, közvetve állítva, hogy „a másik oldal sem jobb”. A mindinkább radikalizálódó Szerbiában azonban ezek veszélyes játékok, inkább mutatkozik szükség a tolerancia játékszabályainak visszahonosítására. Ehhez nyújthatna segítséget az érkezését furcsán halogató európai parlamenti bizottság.

A szerző újvidéki munkatársunk