Importált műsorszámok

<p>Tavaly nem volt infláció, sokaknak ingyenes lett a vonat, most vasárnaptól pedig még többen féláron utazhatnak. Szlovákia szokatlan irányt vett, és ha ez így folytatódik, talán odáig is eljutunk, hogy az élelmiszerért sem kell fizetnünk a boltokban.&nbsp;</p>

a mindehhez még a zuhanó üzemanyagárakat is hozzávesszük, azt hihetnénk, hogy elindultunk a paradicsomba vezető úton. Robert Fico kormányfő vasárnap a pozsonyi főpályaudvar első peronján tartott sajtótájékoztatót, amelyen azt mondta, a kormány szociális és gazdasági csomagjának lesznek még érdekesebb intézkedései is. Türelmetlenül várjuk, mivel fog meglepni minket, már ha tartani akarja a kijelölt irányt: a minden olcsóbb lesz jelszó szerint.

Azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a szlovák kormány ismét egy Magyarországon nemrég kipróbált csodafegyverrel igyekszik betonba önteni a népszerűségét: a rezsicsökkentéssel. Ugyan Pozsonynak nem sikerült egy ilyen fülbemászó és könnyen értelmezhető kifejezést megalkotnia, de azért láthatóan igyekeznek. Mi lehet a következő intézkedésük? 50 százalékkal olcsóbb lesz a sör a munkanélkülieknek? 30 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá a tejtermékekhez a gyermekes családok? Ingyen vásárolhatják a konzerveket a nehéziparban dolgozók és családtagjaik? A végén talán eljutunk oda, hogy megszüntetik a pénzt – és milyen igazuk lesz, hiszen úgy is minden olyan drága.

Ne felejtsük el, hogy jövőre parlamenti választások lesznek, a felsorolt kedvezményeket tehát a választóknak nemsokára alkalmuk nyílik meghálálni. Ezzel nincs is semmi baj, csak hát az egész a 90-es évek televíziós tapasztalataira emlékeztet. A magyar adókon megjelent a Szerencsekerék, egy-két évre rá már a Szlovák Televízióban is. Elindult a Dallas, átvették a szlovákok. Jött a Mindent vagy semmit! vetélkedő, pár éven belül a szlovák tévé is ráugrott. Nem beszélve a Heti hetesről, amely 7 s. r. o. néven futott a Markízán. Most meg importálják a déli szomszéd legújabb műsorszámát, a rezsicsökkentést. Tényleg annyira nehéz saját ötleteket kitalálni? A népámító műsorszámok helyett inkább importálhatnának több magyar bort, és akkor legalább abban biztosak lehetnénk, hogy igényes, színvonalas körülmények között butulunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?