Imára késztető büdzsé

Dicséretre méltó, hogy annyi gyökeres változás közepette, annyi, korábban megszokott fogódzó elvesztése ellenére sikerült kidolgozni, mi több, tegnap a kormány által el is fogadni a 2004-es állami költségvetést. Ami a kapaszkodókat illeti, a pénzügyminisztérium a változó adókulcsok miatt már nem számolhatott az adó- és jövedelembevételek eddigi rendszerével. A büdzsébe pedig be kellett építeni az EU közös kasszájába fizetendő összeget, illetve meg kellett becsülni, vajon mennyi pénzt kapunk jövőre Brüsszeltől. Ennyi bizonytalan tényező egy szakmailag gyenge lábakon álló tárcánál már csinos kis zűrzavart okozott volna. Azonban a legkevésbé sem dicséretes az a tény, ahogyan Ivan Miklošék – áttételesen az SDKÚ – elbánt az MKP által irányított tárcákkal. Persze, egyik minisztérium sem kapott annyit, amennyit eredetileg kért, azonban a földművelésügynek és a környezetvédelemnek szánt pénzügyi keret egyenesen csapdahelyzetet jelent. Tavaly decemberben az EU koppenhágai csúcstalálkozóján Mikuláš Dzurinda kormányfő megígérte, hogy az agrárágazat 2004-ben megkapja az unió által megengedett maximális közvetlen támogatást, azaz az uniós juttatások 55 százalékának megfelelő összeget. Ehelyett kezdetben csak 45 százalékot szánt az ágazatnak, majd utolsó ajánlatként ezt az arányt felemelte 50 százalékra. A mezőgazdaságot eleve mostohagyerekként kezelő pénzügyminisztérium hiába érvel azzal, hogy még így is jelentős többletbevételhez jutnak, ha tudjuk, legfontosabb partnereink és versenytársaink, a szomszédos visegrádi országok a szlovákiai szinthez képest jóval nagyobb keretből gazdálkodhatnak, az uniós államokról meg jobb nem is szólni. Most kár arról morfondírozni, miért kell a mezőgazdaságot dotálni, amikor Európában mindenki így tesz. Ha 2004-ben ekkora versenyhátránnyal indulunk, akkor néhány év múlva a hazai mezőgazdaságra már csak a táj arculatmegőrzésének, a vidéki turizmus kiegészítő elemének hálátlan szerepe jut. Ami pedig a környezetvédelmet illeti, a kabinet – talán erős a kifejezés – egyenesen nemzetbiztonsági kockázatot vállalt magára. Arról van szó, hogy árvízvédelemre a kevésnél is kevesebb összeget különített el akkor, amikor tudjuk: tavaly kis híján kiöntött a Duna, s ez az állapot, ismerve az időjárás egyre szeszélyesebb mivoltát, rövidesen megismétlődhet. Ezért nem csoda, hogy egyedüliként az MKP miniszterei nem emelték fel a kezüket a büdzsé tegnapi elfogadásakor. A parlamentben ugyan van még esély kisebb korrekciókra, mégis félő, ezek nem lesznek elegendők az érdemi gondok orvoslására. ĺgy most imádkozhatunk: jövőre egy kiadós árvíz, s annak következménye nem mossa el a nagy műgonddal összeállított költségvetést, a hazai farmerek pedig a kisebb bérköltségeket felhasználva talán mégis talpon maradnak. Vajon eljön az az idő, amikor a költségvetést látva nem kell imádkoznunk azért, hogy maradéktalanul teljesüljön?