Igazán csak magunk ronthatjuk el

A történelem számtalanszor megtanított már minket, európai népeket egy fontos leckére. Megtanulhattuk volna, hogy igazán csak magunk ronthatjuk el a sorsunkat. Nem mások tesznek minket tönkre, azt a privilégiumot élveztük sokáig, hogy csak mi tehettük magunkat tönkre. Amikor mi – magyarok, németek, mások – hoztunk fatális döntéseket, amelyek a történelem menetében népek, emberek és országok sorsát fordították meg. Az elmúlt századok arról szóltak, hogy saját hibáinkért fizettünk meg drágán.

Most is pontosan ez történik. Ebben viszont az a fantasztikus hír, hogy a saját kezükben van a sorsunk! Még mindig. Ezt a világ számos országa egyáltalán nem mondhatja el magáról. Néhány évtizeden belül elmossa a tenger, kiszárad a termőföldje vagy egy-egy regionális hatalom kiszolgáltatottja. Ehhez képest Európa még mindig nagy, gazdag és sok tekintetben nagyon hatékony.

Még mindig két atomhatalom van a kontinensen. Mi vagyunk a világ legnagyobb osztatlan belső piaca, ahova mindenki szeretne bejutni, kufárkodni egy kicsit. A migráció célpontja vagyunk, mert jóléti államokat tudunk működtetni, különösen a világ fejlődő részéhez képest. Egyszerűen vonzóak vagyunk, a turizmus egyik fő célpontja a világ többi része számára. Mi vagyunk azok, az eurázsiai kontinens e kis nyugati csücskén, akik képesek voltak a világ fejlődését évszázadokon át meghatározni. Amikor Napóleon hódítani indult, a zsebében azért már ott volt a Code Civil, a mai napig alapokat adó polgári törvénykönyv, velünk maradtak az emberi jogok is a francia forradalom óta. Kitaláltuk a hatalom megosztását, elsősorban a megannyi „Mohács” miatt, ideje volt túllépni a háborúinkon. A demokráciák egymás közt egészen más, békésebb kapcsolatot kezdtek kialakítani, mint a korábbi monarchiák és a körülöttünk születő autokráciák és pártállamok.

Kitaláltuk az európai közösséget, amely a kilencvenes évekre uniót alkotott körénk. Európai fiatalok millióit küldjük egymáshoz tanulni, dolgozni, hogy már csak a kontinensen kívül lássunk egzisztenciális veszélyt. Kialakult e fenti vívmányokra épülő értékközösség, szabályainak betartása és betartatása alapvetően azt a célt szolgálja, hogy újra és újra megmentsen minket saját magunktól. És másokat is, ha hagyják.

Ennek az Európának kell most összekapaszkodnia. Más út nincs: vagy összefogunk, vagy leszalámiznak minket. Amikor egymás torkának estünk a kontinens közös befolyásának védelme helyett, annak két világháború lett az eredménye. Nem vonhatunk be külső erőket a belső vitáinkba. Úriember módjára le kell játszani a meccset az erős Európa falain belül, hogy a versenytársaink a világban ne kaphassák meg Európát könnyű cselszövéssel, pénzzel vagy tőlünk idegen ideológiákkal.

A belső vitáink rendezéséhez pedig éppen hogy a legjobb alkalom a külvilágban dúló káosz. Mikor, ha nem most kell összefogni?!