Huszti és a hozsannázás

Ezeket a mondatokat akár mi is írhattuk volna. Elképedve hallgattuk a tévékommentátor hozsannáját a svéd–magyar meccsen: „micsoda fejlődés”, „micsoda tisztes helytállás”. Mindezt az 55. percben, 0:1-nél! Elképedve olvastuk a lapok optimista beszámolóit – amelyek csak azt felejtették el megemlíteni, hogy a svédek ellen egyetlen kapura lövésünk sem volt! S elképedve láttuk a moldávok elleni mérkőzést, amelyen a magyar válogatott elképzelés nélkül játszva, két távoli lövésnek köszönhetően nyert a sehol sem jegyzett, de a meccs túlnyomó része alatt a mieinkénél kulturáltabb és szimpatikusabb futballt bemutató ellenféllel szemben.

A fenti idézet mégsem tőlünk, hanem Huszti Szabolcstól származik. A Zenit játékosa – ki ne tudná – lemondta a válogatottságot, mivel „nem szimpatikus neki az a légkör”, ami a nemzeti tizenegynél kialakult. A hozsannázás, a dicshimnuszzengés, az elvtelen dicsérgetés. Tapsolnunk kéne, de Huszti hitelessége nem makulátlan: ne feledjük, 2007-ben egyszer már otthagyta a magyar válogatottat (akkor „tiszta ideg” volt, mert kimaradt Várhidi kezdőcsapatából). S bár jelen állításainak zömével egyetértünk, levelét személyes sértettség is vezethette, ez sem vet rá jó fényt. Érvelése is vitatható, az általa javasolt Vanczákból inkább nem kérnénk (egyelőre Hajnalból sem). Igaz, Czvitkovics és Komlósi beválogatása sem felel meg az éppen aktuális, fiatalításról szóló MLSZ-direktívának.

A Huszti-sztori egy darabig még rezonált a médiában. Mészöly Kálmán a tőle megszokott cizellált stílusában védte meg a mindenkori vezetést, a svéd–magyart közvetítő Faragó Richard sóhajtozott egy sort, Gera Zoltán és Egervári Sándor nem foglalt állást, az MLSZ szűkszavúan reagált. Még az sem borította ki a bilit, hogy Juhász Roland, a magyar válogatott egykori csapatkapitánya kijelentette, „mindenben egyetért” Husztival. Az akták lezárultak, a Sport Televízió pedig azóta már leadott egy egyórás „Miniszterelnöki interjút” is, amelyben Orbán Viktor a Puskás Ferenc Akadémia halljában kvaterkázott a főszerkesztővel.

S bár a Telki edzőközpont gyönyörű, nemrég kétszer megvertük az albánokat, s Lázár személyében végre megvan Bodnár méltó örököse is a jobbhátvéd posztján – a magyar futball belülről rohad. Bundabotrány? Futballhuliganizmus? Korrupció? Csupa csip-csup ügy, ahhoz képest, hogy legyőztük a moldávokat – ez az új, mosolygós irányvonal. De egyelőre csak külsőségekben, reklámban, vakításban vagyunk jók. Ráadásul ehhez a szervilis média is tökéletes segítséget nyújt a mindenkori futballvezetőknek.

A Huszti-ügy újra megmutatta: a realitásérzék és önkritika totális hiánya miatt jelenleg csak távolodunk az álmainktól. Attól, hogy Magyarországon egyszer még lesz szerethető, tisztelni való futball.