Hullik a vakolat, stadion az egész világ

Ugyanakkor önérzetes máris, amint ötöt vágtak a vb-selejtezős színpadon statiszta észteknek. Ez idáig csak futball lenne, de persze annál jóval több: politika a javából, hisz a foci ma államkedvenc, a magyar kormányfő éppen újabb sokmilliárdot ad stadionépítésekre, felújításokra, Eb-meccshelyszínnek is pályázunk. Itt ma színház, de még inkább focistadion az egész világ. Orbán Viktor alighanem jobb harcos, mint építőmester: jó érzékkel figyelmeztette övéit, hogy még semmi sincs nyerve, ami akár el is lehet vesztve, tehát ne lankadjon a jelenlegi közvélemény-kutatások kényelmes előnyétől elbűvölve politikai tábora a 2014-es választások előtti hosszú finisben. Igaza lehet, ha keserű tapasztalataiban és erős szimatában bízva az öreg harcos a posztkommunista hidra utolsó fejeit akarja levágni, mondván: a szocialisták érdekgazdasági tömbjének szétverésére áldozott életéből negyed századot, s küszöbön a végső diadal. Huszonöt évet harcolt saját mai értelmezésében a végső győzelemért, amennyiben ilyesmi létezhet parlamenti ciklusos demokráciában – a diktatúrázást hagyjuk, az ma Magyarországon erős ellenzéki túlzás. A kormányzó hatalomnak megannyi apró-nagyobb, de jelképessé erősödhető ügyre oda kell figyelnie, hisz nem állítható minden botrány mellé egy rezsicsökkentés, mint fő választási fegyver. Hullik a vakolat: politikailag fel is söpörhető, de akár a mennyezet is megrepedhet a nemzeti együttműködés ege alatt. Felcsút stadionostul, földbirtokostul szimbólum. A kormányfő lányának esküvője miatt reped az aszfalt. A trafiktörténet düh és nevetség tárgya, egyes mutyimenők még működtetni sem képesek. Igen, ez döntő érzelmi kérdés lesz jövőre Magyarországon: erőt mutatni oké, de normálisan működtetni a dolgokat, nem a többség kizárásával, az vajon megy-e? Saját klotyót millióért építtető kerületi polgármester; repteret sunyiban megkívánó államtitkári futsalcsapat; házelnöki szigor ellenzéki táblaemelésekre, közben nagyvonalú elnézés kormánypárti nőalázó bunkóság felett – nem gondolom, hogy ezek bármelyike eldöntené, ki kormányozhat 2014 után, azt azonban igen: a kevélység, kisszerűség, a nyertesek nagyképűsége akár össze is állhat bukást hozó mozaikká. És ennek semmi köze nem lenne Bajnaihoz, Gyurcsányhoz, Mesterházyékhoz – Orbán is türelemmel, félpasszívan várta ki az ellenfél önmegsemmisítését. Ha pedig a rendszerből az ostobaság és a dölyf szivárogni kezd, a düh és nevetés lavinája meglepetést hozhat. A rossz erkölcs megvesztegeti a jó észt is. Az érzetek inkább szoktak dönteni, mint a zsebek. A szerző magyarországi publicista