Honoldal és közröhej

Nincs szándékomban beállni azok közé, akik a Csáky Pál vezette vagy felügyelte kampánystáb balfogásai miatt kárörvendeznek. Ám újságíróként, de még hazai magyar választópolgárként is alapvető kötelességem hangot adni annak a felháborodásomnak, amelyet a – szöveghű idézetek következnek, eredeti helyesírással – „20 kérdés és 20 válasz Szlovák Köztársaság Európai Unióba való csatlakozásáról” című kiadvány váltott ki bennem. Pavol Rybár és munkatársainak a dolgozata látszólag magyar fordításban jelent meg. A valóságban azonban zagyvául. Preklad: SIMULTA, spol.s.r.o. Ing Ondrej Hoffman, Ing. Aurélia Némethová. ĺgy tüntették fel a magyar információs szöveg között. Valóságos csoda ez a füzet, mert az Előszó szerint még „mielőtt belelapoznak a kézikönyvbe, megtalálják benne a leggyakrabban vitázott kérdéseket...” Néhány sorral lejjebb pedig: „teljes jogú tagként aktívan részt veszünk a döntési folyamatokban, bent az Európai Unió keretében...” Hasonló bárgyúságok hemzsegnek szinte minden oldalon. Például a tagság az Uniónak is előnyt jelent, hiszen: „Megszilárdul a közép-európai régió stabilitása és tömörsége.” Megdöbbenve értesülünk arról, hogy az Európai Bizottság egyik feladata a „pártnélküliség előterjesztése” és Szlovákiának „kápviselői” is lesznek az Európai Unió Tanácsában. Mi több: „a Nice-i Szerződés alapján l biztosi helyet is szereztünk”. Ha nem olvastam volna az eredeti szlovák szöveget, akkor hetekig törném a fejem, vajon mit jelenthet az, hogy „a tagállamok közösen megállapodtak a jogkörök elhatárolásán vagy szűk meghatározásában”. Az sem vigasztal túlságosan, hogy az „Európai Unió nem fogja diktálni a termelőknek sem az uborka formáját, sem a nagyságát”. Felfogni nem tudom, miért hátrány a határok légiesülése, ugyanis a füzetben ez áll: „A személyek szabad mozgása az EU keretében egyike az EU csatlakozás szemmellátható következményeinek.” Miként nem nyugtat meg az a fordítói elmeszülemény sem, miszerint „Szlovákia lakosai hosszabb időn keresztül nem lesznek szegényebbek, mint a többi EU tagállam polgárai”. Mit mondjak erre: rövidebb időn keresztül sem, mondjuk, életünk során sem szeretnénk szegény rokonok lenni... Idegnyugtatóként szánhatták a következő fejezetet, ám csak tovább nőtt a dühöm és a vérnyomásom, amikor azt olvastam, hogy „ügyes embereink és szakembereink nem mennek tömegesen külföldre dolgozni, mert (...) a szakmailag felkészült emberek Szlovákiában is fognak akarni dolgozni”. Zagyvaságból ennyi dosztig elég. Már csak annyit említek, hogy a Štýl nyomda sem volt tekintettel közérzetünkre, mert az ugyancsak blődségekkel teletűzdelt kilencedik és a negyvenhetedik oldalt egyaránt háromszor fűzte be. Akinek ez sem elég, az a szerzők utasítása szerint lapozza fel az euroreferendum.sk „honoldalt”. Ami már – a negyvennyolcas szabadságharcunk előtt megjelent divatlapra gondolva – igazán honderűt kelthetne, ha ez a kiadvány nem lenne közröhej. Sőt: közbotrány. Még szerencse, hogy „semilyen formában nem terjeszthető”. Attól meg már végképp elszomorodom, hogy az előszót valaki Csáky Pál álnéven írta. Azért gondolom ezt, mert a kormányalelnöknek ennél a minősíthetetlen szövegnél azért több az „intellektuel tőkéje”. A legfőbb ideje hát önmagába és hivatalának a körmére néznie. S akkor kiderülne, ki a felelős a kampányt beárnyékoló döbbenetes dilettantizmusokért. Nekünk, választóknak az ismert viccre gondolva marad egy vigaszunk. Magyarságunk már három dúlást túlélt. Éspedig a tatár-, a török- és a felszaba-dúlást. Nem fog ki rajtunk ez a kampánydúlás sem, mert a sok sületlenség sem képes megmásítani azt a bölcs elhatározásunkat, hogy elmegyünk voksolni.