Hívhatok papot?

Nem vettük komolyan a nyelvtanulást. Az orosszal kapcsolatban nem volt apelláta. Akartuk, nem, hatodikban az azbuka miatt újra kellett tanulnunk az írás-olvasást. Középiskolai szinten pedig jöttek a világnyelvek: a német meg az angol. Választani lehetett, de inkább a németet javasolták, azzal indokolva, hogy vasfüggöny ide vagy oda, a bécsi tévé átjön a határon. Nem beszélve arról, hogy ha az NDK-ba (a fiatalabbak kedvéért Német Demokratikus Köztársaság) megyünk, könnyebben megértetjük magunkat. Elég gyenge motivációs ok volt ez, mert mi onnan az isten háta mögöttről mikor jutottunk volna el akár az NDK-ba is! De egyesek már akkor is sejthettek valamit a jövőt illetően, mivel német magánórákra jártak valamilyen furcsa nevű, nagyon idős hölgyhöz, akit csupa sejtelem vett körül, és titok övezett. Óriási fákkal körülnőtt villaszerű nagy házban lakott, és ritkán lépte át a küszöböt. Csak később derült ki számomra: a titka az volt, hogy nem munkás-paraszt felmenő ággal rendelkezett. Hozzá jártak magánórára néhányan, akiknek anyagilag jobban ment.

Középiskolánkban azonban nem vették olyan komolyan a németoktatást. Csak hogy ecseteljem az oktatási metódust: a tollbamondást úgy írtuk, hogy tanárunk felírta a szöveget a táblára, és azt be kellett másolnunk a füzetbe. Kötelezően két hibát kellett ejtenünk, mert azzal még egyes volt. Egyszer előfordult, hogy figyelmetlenségből harmadik hibát is elkövettem. A következő órán tanárom elém tette a füzetem, hogy az egyiket javítsam ki kékkel, mert ő nem ad kettest senkinek. Nem csoda, hogy érettségi után egyetlen összefüggő mondatra nem futotta a szókincsünk.

ellemetlenül is érzem magam világnyelvtudás nélkül. Nem csak azért, hogy ki se mozdulhatok a világba, hiába nyíltak meg előttünk a határok. Hanem már néha idehaza is elég furán érzem magam. Mint legutóbb a Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyet immár a hetedik alkalommal rendeztek meg. Az első pár évben hosszú sorokat kellett végigállni, amíg az ember kivette meg leadta a tolmácskészüléket. Három évvel ezelőtt észrevettem, hogy kevesebben állunk sorba, tavaly még kevesebben, az idén meg... Pár régi bútor. Ma alig valakinek kell tolmácskészülék. A nem angol nyelvű filmeket angol feliratozással vetítik, s a mai fiatalok azt úgy olvassák, mint jómagam a szlovák vagy a cseh feliratot. Aggódom, hogy világnyelvtudás nélkül úgy járok, mint nagyanyámék és anyámék nemzedéke gyerekkoromban. Ha pecsétes papírt kaptak valahonnan, mentek vele a paphoz, hogy fordítsa le, mert csak ő tudott a faluban szlovákul. Hacsak nem hasalok neki az angolnak, idővel a filmfesztiválra nem mehetek majd pap nélkül. Párunkért ugyanis nem lesz kifizetődő tolmácskészüléket üzemeltetni.