Hisztérikus egy nemzet

Nem fogadta el Erdélyi Géza református püspök a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Lelke rajta. Eleve, kinek juthatott eszébe, hogy reformátusnak keresztet ajándékozzon? Ám, sajnos, a probléma ennél sokkal összetettebb. Az indoklás szerint a visszautasítás oka a december ötödiki, kettős állampolgárságról szóló népszavazás „nem”-je. A döntés finoman belesimul abba a hisztérikus reakciófolyamba, ahogy a határon túlon leülepedett egy szabad ország szabad népének döntése. Le kellene cserélni a nemzetet? Valahol mélyen érthetőek a vajdasági és a kárpátaljai reakciók, hiszen nekik nem babra ment a játék, de az erdélyi és a felvidéki heveny túlreagálás egyenesen nevetséges. A hisztériakeltéshez tevékenyen hozzájárultak a szlovákiai magyar politikusok is, pedig a szolidaritásnak semmi köze az érzelmi túlhevültséghez. Most pedig a református egyház vezére állt be a sorba ahelyett, hogy hideg fejet vételezett volna. Igaz, neki jó például szolgált az MKP elnöke, aki még a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt jóval visszautasította a magyar állami kitüntetést, mert Draskovics pénzügyminiszter short-cut csomagja érintette a komáromi magyar egyetem költségvetését is. Ha igazán karakán figurák lennének, visszautasítanák azt a pénzt is, amit a magyar adófizetők zsetonjaiból dobnak át a határon túlra. De az túl nagy összeg ahhoz, hogy csak úgy visszaadódjék. És miért nem adjuk vissza az oktatási-nevelési támogatásokat is, ha nem járnak együtt kettős állampolgársággal? Elvhűéknél ez így szokás. Kertész Imre miért fogadta el a Sorbonne díszdoktoriját, ha a franciák nem adtak neki állampolgárságot? Tudom, mert megalkuvó az öreg.

Kérdem én: változott valami azáltal, hogy nem lettünk magyar állampolgárok? Nem vettem észre. A következő röhejes momentum, amikor azt az érvet használják a Trianonon túliak, hogy a magyar kormány túsznak használt fel bennünket a népszavazás idején. Döbbenjünk már rá, ugyanúgy túszok vagyunk a jelenlegi ellenzék kezében is, sőt, talán még inkább. Már ha létezik túszabb kategória. A korábbi kormánynak miért nem jutott eszébe, hogy kettős állampolgárságot adjon a szerencsétlen határon túliaknak? Mert nem gondolta komolyan. Most pedig arra voltunk jók, hogy mint kukacos csontot odavessenek a kormánykoalíció elé, hogy fanyalogjon. Attól pedig egyenesen a kardomba dőlök, amikor azzal jönnek, hogy az ő kormányzási időszakukban nem volt megfelelő alkalom a kettős állampolgárság tömeges odaadományozására. Most, hogy úgy tűnik, a következő magyar kormány Fidesz-dominanciájú lesz, kíváncsi vagyok, lesz-e tömeges kettősállampolgárság-osztás. Megkockáztatom, nem. (Ha jobban belegondolok: akarok én annak az országnak az állampolgára lenni, ahol a közszolgálati televízióban főműsoridőben a NÉV-showR nyomul?)

ĺgy a végére álljon itt egy idézet Cserhalmi György színművésztől: „Én magyar vagyok, de nem úgy, hogy tépem a számat, pofázok népről, nemzetről, hazáról, hanem, hogy szíven üt, ha népzenét hallok, igézve nézem, ha látok igazi magyar táncot, hogy értem József Attilát, akinek ezerféle nemzet kavargott szívében, és magaménak érzem Radnótit.” Mocskos liberális, gebedjen meg reggelig. Ugye?