Híres arcot akarok

Még mielőtt a kedves olvasó a fejéhez kap, és komolyan aggódni kezd a lelkiállapotom miatt, gyorsan közlöm: nem rólam szól a cím. Csak éppen egy dokumentumfilmet láttam nemrég, amelynek főszereplője, Lucy vagy Sarah, már nem emlékszem a nevére, sem arra az amerikai kisvárosra, ahol él, meg volt győződve róla, hogy jobb lesz neki, ha hasonlítani fog a szőke cicababa popsztárra. Szóval a fejébe vette, hogy olyan arcot (meg mellbőséget) szeretne, mint a magazinok címlapjain feszítő sztár. Aki – mellesleg– bizonyára nem úgy néz ki reggelenként, mint a címlapokon. Meg hát azt is tudjuk, hogy egy jó fodrász, egy jó sminkes meg egy jó stylist manapság csodákra képes még egy amúgy szürke egérkével is, s ha munkájuk eredményét egy remek fotós kapja lencsevégre, akkor bárki címlapra kerülhet(ne).

Szóval én igazából nem értettem, miért akar ez a Lucy vagy Sarah hasonlítani erre a sztárcicára, mert az még csak nem is olyan jó énekesnő, hogy az embernek hasra kellene esnie tőle, ráadásul ez a Sarah vagy Lucy nem is nézett ki rosszul. Igaz, kicsit szigorúbb, karakteresebb arca volt, de nekem például határozottan rokonszenvesebbnek tűnt, mint a híres sztár.

Komolyan mondom, egyáltalán nem volt csúnya lány, aki valamiféle korrekcióra szorult volna. Olyan külsővel, mint az övé, mások nemzetközi hírű fotómodellek lettek. De a lány táncosnő szeretett volna lenni – na jó, tegyük hozzá, olyan táncosnő, akinek a kosztümje nem igényel túl sok anyagot, és abban a szakmában jól jön, ha az ember lánya hasonlít egy hírességre. (Ezt a klubban mondták neki a lányok.) A dokumentumfilmesek Sarah (vagy Lucy) nyomába eredtek tehát, elkísérték a plasztikai sebészetre, így mi, nézők is tanúi lehettünk, milyen kedvesen fogadja az orvos, milyen akkurátusan jelöli be az arcán és a testén a „szabásmintát”, és még csak meg sem próbálja lebeszélni a műtétről (naná, majd hülye lenne, hisz ebből él).

Magát a műtétet is figyelemmel kísérhettük – szerencsére csak nagy vonalakban és gyorsítva. Nekem ennyi is elég volt belőle. Tömören: fájdalmas és esztétikusnak csöppet sem nevezhető út vezet a művi úton előállított szépséghez. De hogy ne nyújtsam nagyon a dolgot: Lucy (vagy Sarah) a végeredménnyel elégedett volt. Végre megtehette, ami után annyira vágyott: elmehetett felvételizni a klubba. Ide is elkísérte a kamera. És itt történt a meglepetés. A lány a „híres arcával” sem mert kiállni a színpadra. Nem volt meg hozzá a bátorsága. Azt ugyanis nem operáltak neki a plasztikai sebészek. Szegény Lucy (vagy Sarah). Kicsit sajnáltam. Ennyi ronda műtéten keresztülesett, és semmi... Miért nem mondta meg ennek a lánynak valaki, hogy a híres arc nem csupán az arcot jelenti – a forma mögött ott a tartalom is: a személyiség.