Hatvan papot csapott be két hajléktalan

Csalással gyanúsítanak két hajléktalant, akik a rendőrség szerint becsaptak hatvan katolikus papot. A két férfi magas rangú egyházi személyiségekre hivatkozva csalt ki összesen egymillió forintot a papoktól. Volt, akitől csak 5 ezret, de volt, akitől 200 ezer forintot kaptak.

Csalással gyanúsítanak két hajléktalant, akik a rendőrség szerint becsaptak hatvan katolikus papot. A két férfi magas rangú egyházi személyiségekre hivatkozva csalt ki összesen egymillió forintot a papoktól. Volt, akitől csak 5 ezret, de volt, akitől 200 ezer forintot kaptak.

Hatvan katolikus papot csapott be két hajléktalan többnyire Borsod-Abaúj-Zemplénben - közölte a megyei rendőrség sajtóreferense, Kompoltiné Jakab Ilona. Hozzátette: egy tiszaújvárosi katolikus pap tett feljelentést a helyi rendőrségen azzal, hogy tőle nagyobb összegű készpénzt kértek egy érsekre hivatkozva.

Az adománykérők közölték azt is, hogy pontosan mikor jelentkeznek majd a pénzért. A megjelölt időben a rendőrök is megjelentek a plébánia közelében, és előállították a két, az adomány átvételére megérkező férfit.

A megyei főkapitányság nyomozó osztálya most csalás vétsége megalapozott gyanújával indított eljárást a két férfi, egy 47 és egy 37 éves hajléktalan ellen. A vizsgálat eddigi adatai szerint az idősebbik férfi 2003 decemberében, a tudakozótól megszerzett telefonszámokon tárcsázta a kiszemelt áldozatokat, a római katolikus egyházhoz tartozó papokat - részletezte a történteket Kompoltiné Jakab Ilona. Ismertetése szerint a férfi többnyire éppen Rómában vagy Berlinben tartózkodó érsekként bemutatkozva, arra kérte a papokat, hogy pénzbeli adománnyal segítsék az őket másnap felkereső, általa küldött hajléktalanokat.

A két férfi másnap mindig meg is jelent azzal, hogy az érsek úr küldte őket, és így megkapták az adományokat. Az őrizetbe vettek elmondása szerint mintegy 60 esetben alkalmazták ezt a trükköt az ország különböző településén, de elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A hatvan megtévesztett egyházi embertől összesen mintegy 1 millió forinthoz jutottak, a kapott legkisebb összeg 5 ezer, a legnagyobb 200 ezer forint volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?