Hátrányaink előnye

Uniós csatlakozásunk időpontjának rohamos közeledtével szaporodnak a kérdőjelek: vajon mi vár az egyszerű halandóra. Arra, aki átlagkeresetből, átlagnyugdíjból él, a nemzetközi statisztika szerint elfogadható színvonalon. Magyarán: a statisztika szerint nem kell jajgatnunk, vannak országok – tőlünk nem is oly távol –, amelyekben sokkal szerényebben élnek. Ráadásul viszonylag alacsony árainknak köszönhetően a szlovákiai átlagkeresetért olykor többet vásárolhatunk, mint némely szomszédos állam szlovák pénzre átszámítva nagyobb átlagkeresetből élő lakói.

Persze, ez a tény még nem dönti meg azt a szomorú valóságot, hogy átlagkereseteink alapján szegény rokonként lépünk az unióba, hiszen e szempontból a jövőre taggá válók közül csak egy országot előzünk meg. De ennek a hátránynak is lehet előnye; az alacsony átlagkereset az egyik mozgatórugója lehet a szlovák gazdaság élénkítésének. A terjeszkedni szándékozó külföldi cégek ugyanis felismerték, hogy az itteni viszonylag olcsó munkaerő jól képzett, amelyre építeni lehet. Malmukra hajtja a vizet az itteni nagy munkanélküliség is; nem kell attól tartaniuk, hogy szlovákiai letelepedésük után nem áll rendelkezésükre elegendő szakképzett munkáskéz, műszaki középkáder. Bár iskolarendszerünk alapos reformot igényel, a külföldi beruházók, terjeszkedési döntésük előtt az itteni lehetőségeket ugyancsak alaposan elemző nagyvállalkozók egyre gyakrabban mondanak elismerő véleményt a szlovákiai munkaerőpiac előnyeiről. Az ilyen kijelentéseknek csak örülhetünk, hiszen lényegesen hitelesebben hangzik, ha a piac világában nálunknál sokkal otthonosabban mozgó nagytőkések mondanak ilyet, mintha azok a hazai politikusok mondják, akik például képtelenek meggyőzni Brüsszelt, hogy felkészültünk az uniós pénzek merítésére, meg a csatlakozással járó egyéb teendők maradéktalan teljesítésére. Talán éppen az ilyen „ingyenreklámoknak” köszönhetjük, hogy inkább előbb, mint utóbb megépülnek az önerőből felzárkózni képtelen régiók felé vezető utak, és éppen ezeknek köszönhetően e térségeket is felfedezik a beruházni akaró tőkések. Persze, csak akkor, és addig várható ez, ha újfent nem tapasztalják azt a szlovákiai gyakorlatot, hogy a kormány elkezd valamit, majd a koalíciós vita lecsitítása érdekében „reformügyekben” továbbra is sorra születnek a félmegoldások. Meg a tűzoltó intézkedések. Meg az a gyakorlat, hogy az állami költségvetés kidolgozásakor mindig a legkézenfekvőbb, többnyire adót növelő megoldásokat választják – már amikor arról van szó, hogy miként tegyen szert nagyobb bevételre az állam –, ha viszont arról van szó, hogy miképpen tegyenek eleget béremelési ígéreteiknek, akkor arra hivatkoznak, hogy a szlovák munkatermelékenység még mindig nem olyan nagy, hogy elengedhessük a béreket. Azonban a legtöbbször éppen a félmegoldások miatt nincsenek meg a munkatermelékenység-növelés feltételei.

Mint nálunk minden, a gazdaságfejlesztési koncepció is túlpolitizált. Vannak előremutató, megoldást ígérő elképzelések. Ezekről aztán mind a négy kormánypárt véleményt mond, és az elképzelések felhígulnak. Tizenhárom év alatt – noha a vagyon zöme magánkézbe került – nem sikerült a politikától függetleníteni.