Határ a csillagos ég

Egyre inkább az az ember érzése, hogy a pártok amolyan előválasztásra, pontosabban próbavoksolásra használják a késő őszi megyei önkormányzati választásokat. Azok a koalíciók, amelyek mindenféle ideológiai közelség nélkül formálódnak vagy már megköttettek, arra engednek következtetni, hogy a pártok azt próbálgatják: mennyit bír elviselni a választó. Meddig lehet feszíteni a húrt, hogy a választott társaság ne legyen kontraproduktív. Mert a jelek szerint a pártok majdnem mindent elviselnek.

Azt tudjuk, hogy a regionális vagy a megyei politikában mások a játékszabályok és az érdekek, mint a nagypolban, s hogy az ideológiai határok úgy hághatók át, ahogy csak jólesik. Ha egy párt és egy másik újdonsült érdeke azt kívánja, hogy egy csónakba üljenek, még ha korábban csak nyírták egymást is, megteszik. Hogy ezt az érdeket egyfajta összefogás valaki ellen, vagy gazdasági „nyerőforrás” motiválja-e, teljesen mindegy. A lényeg, hogy a tűz és a víz békésen eléldegél egymás mellett. Mert mire gondoljon az ember egy Smer–SDKÚ, SNS–ANO vagy KDH–HZDS koalíció kapcsán. Azt már hónapokkal ezelőtt rebesgették, hogy országos szinten Dzurindáék és Mečiarék tárgyalgatnak egymással, nem is kapjuk fel a fejünket rá. De hogy Ficóék és Dzurindáék is megtalálják egymáshoz az utat, már sokkal hihetetlenebbnek tűnik. Legalább annyira, mint hogy a liberálisnak mondott ANO egy platformon találja magát több megyében is a szélsőséges SNS-szel. Mindennek van határa, mondom én, a határ a csillagos ég, mondják ők.

Kicsit paradox, de már hónapok óta éppen két nagypolitikai koalíciós partner, az ANO és a KDH az, amelyik a legélesebb ellentétben áll egymással, jobban gyepálják egymást, mint a nemzetiek és a kommunisták. Aki figyelte a két társaság legutóbbi megnyilatkozásait, biztos lehetett abban, hogy ezek ketten már soha nem állnak egymással szóba, csak érne már végre véget ez a koalíció. Erre Pavol Hrušovský parlamenti és kereszténydemokrata elnök tegnap kijelentette, ha az ANO nem változtat viselkedésén, a KDH csak nehezen tudja elképzelni vele a választások utáni együttműködést. A gyanútlan szemlélő meg azt hitte, már rég kizárták egymást a látókörből. A kérdést, azt hiszem, valahogy úgy kell feltenni: minek kell történnie ahhoz, hogy két párt bizonyosan kijelentse, nem kívánnak együttműködni. Nos, megyei szinten valószínűleg nem tud olyan történni. Az országos szint meg attól függ, mit visel még el a választó gyomra. Év végére ez is kiderül.