Hágán keresztül vezet a horvát út

Horvátország fejlődése a 90-es évek második felében kicsit hasonló volt a szlovákiaihoz, azzal a nagy eltéréssel, hogy nekünk nem kellett elszenvednünk egy háborút, majd egy polgárháborút, nem terül el közvetlen a határaink mellett egyetlen hosszabb távon is instabil térség sem. Közös azonban, hogy mindkét ország bizonyos autoritatív kormányzási módszerek miatt különböző módon, de elszigetelődött a nemzetközi közösségben (Horvátország esetében ez a Tudjman-éra volt). Közös az is, hogy a demokratikus deficittel küszködő kormányokat demokratikus úton standard kabinetek váltották. Tény, a történelmi fejlődés következtében Horvátország némi „fáziskéséssel”, de hasonló utat jár be, mint Szlovákia.

Miután lezárult a Tudjman-korszak, Zágráb nemzetközi kapcsolataiban viszonylag gyors fejlődés következett be. Bár még mindig vannak problémák, elsősorban a hágai törvényszékkel való együttműködéssel kapcsolatban – ezzel egyébként a legnagyobb gond, hogy bizonyos személyek, akiket a nemzetközi közvélemény és Hága háborús bűnök elkövetése miatt bíróság elé akar állítani, a horvát lakosság jelentős része számára a szerbekkel folytatott háború nemzeti hősei. Ha egyébként ez a probléma rendeződik, a horvát integrációs folyamatok még inkább felgyorsulhatnak. Természetesen Zágráb számára is elsősorban az Európai Unió és a NATO az első számú cél. Ami az EU-t illeti, minden valószínűség szerint már ez év márciusában megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások, és indulni látszik a NATO békepartnerségi programja is. A NATO-csatlakozás dátumát egyelőre nehéz megbecsülni, részben azért, mert a térségből Albánia és Macedónia is csatlakozni akar, s bár felkészültségük nem éri el a horvát szintet, politikailag mégis nehéz lenne egy kizárólag csak Horvátországból álló bővítési fordulót realizálni. Minden valószínűség szerint a horvát NATO-csatlakozás dátuma összefügg majd az ország európai integrálódásával. Márpedig az EU-hoz való csatlakozás céldátumát egyesek 2009-re teszik. Ha figyelembe vesszük, hogy Romániának és Bulgáriának elméletileg 2007-ben csatlakoznia kellene, nehéz elképzelni, hogy a tőlük sok tekintetben jelentősen fejlettebb Horvátország jóval tovább az integrációs ajtók előtt marad (természetesen ismételten rá kell mutatni a kritikus „hágai faktorra”). Ami Horvátország bilaterális kapcsolatait illeti, az elmúlt időszakban ezen a téren is komoly javulás ment végbe. A legkomolyabb ellentéteket természetesen Szerbiával kellett feloldani, azonban úgy néz ki, ez fokozatosan sikerült, és a felek megkövették egymást a kölcsönösen elkövetett atrocitások miatt is. Szintén elég bonyolultak Horvátország kapcsolatai Bosznia-Hercegovinával, nem utolsósorban az ottani polgárháborúba való horvát beavatkozás miatt. Természetesen ezek a kapcsolatok is fokozatosan standardizálódnak, bár Zágrábnak minden bizonnyal a jövőben is jelentős befolyása lesz „a szomszédban” – ne felejtsük, a három történelmi bosznia-hercegovinai nép egyike a horvát. Bár nem olyan mértékben, mint az előző országok esetében, de bizonyos történelmi terhek nyomasztották a horvát–olasz kapcsolatokat is, amelyek azonban mára nem játszanak releváns szerepet.

Ha Horvátország integrációjáról beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ország stratégiai fontosságú fekvését sem. Először is, ellenőrzi szinte a teljes észak- és kelet-adriai partvonalat, de fontos az is, hogy északnyugat és nyugat felől szinte hidat képez Európából a Balkán felé. A kedvező stratégiai fekvés jelentősége az elmúlt időben némileg mérséklődött, elsősorban annak köszönhetően, hogy a közvetlen térség már némileg stabilizálódott, másrészt pedig Bulgária és Románia NATO-tagságának következtében (természetesen lehetne vitázni azon, „jó-e” az, ha egy ország területe stratégiailag fontos, vagy mindez csak arra „jó”, hogy hatalmi érdekek metszéspontján helyezkedjen el, s ez, ugye, nem a „nyugodt élet” biztosítéka). Mindenesetre az európai és transzatlanti integráció kapcsán Horvátország esetében a stratégiailag előnyös fekvés inkább pozitív tényező.

Ami a további mértékadó faktorokat illeti, elsősorban még kettőről érdemes szólni: a gazdaságról és a kulturális-civilizációs tényezőkről. Horvátország még 15 éve nem volt rosszabb gazdasági helyzetben, mint a már EU- és NATO-tag közép-európai országok, sőt. Sajnos, a hosszú háborús helyzet negatív hatással volt a fejlődésre, és a rendelkezésre álló források nagyon magas hányadát kötötte le. Mára azonban a biztonsági kiadások a normális szintre csökkentek, és relatíve a gazdaság is stabilizálódott, amiben nem kevés szerepet játszott a turizmus és az ebből származó bevételek (a jelenlegi trendek alapján ez csak erősödni fog). A végeredmény, hogy Horvátország jelenleg gazdaságilag jelentősen fejlettebb, mint például Románia vagy Bulgária – a horvát szint, természetesen figyelembe véve a helyi specifikus tényezőket, sokkal inkább a közép-európaihoz „húz”. Ami a kulturális-civilizációs faktorokat illeti, Horvátország döntő mértékben katolikus kultúrájú, egyértelműen a nyugati kultúrkörhöz tartozó ország, európai történelmi kötődésekkel (Ausztria, Németország, Magyarország, a dalmát területek esetében Olaszország). Ez még fontos lehet a jövőben, ha figyelembe vesszük, hogy az európai kereszténydemokrata és konzervatív pártoknak mindenképp komoly szavuk lesz a következő bővítés során is (legalább részben kompenzálhatják Törökországot!).

Összegezve: ha Horvátországnak sikerül feloldania a még meglévő gátakat Hága felé, a közeljövőben még meg is lepődhetünk a horvát integrációs folyamatok dinamizmusán. Tegyük hozzá, egész Európa stabilitásának jót tenne.