Ha akarom, kilencven

A kenyér nem lesz olcsóbb! felkiáltással legyinthet a gyalogpolgár, de újra s újra kötelességünk figyelmeztetni, hogy a kenyér így drágább lesz. A manapság sokat szidott Európai Unió egyik alapelve a polgárok szabad mozgása. Nem a turistáké, a polgároké! Már az felháborító, hogy unión belül a „szabadon mozgó” polgár, aki munkaerő, meg diák, meg vállalkozó – nem kívánt rész törlendő – jobbára az idegenrendészeti hivataloknál kezdi. Mert ott kezdi – unió ide, unió oda. Bár könnyebb a nyilvántartás, mégis hivatalnokok hadával találkozunk, s az egészből egyébként semmi hasznunk. Olcsóbb nem lesz a kenyér, de ha az állam azzal foglalkozik, amihez semmi köze – márpedig a tartózkodási helyemhez nincs köze – akkor drágítja a kenyér árát, mert tintafosókat pénzel a mi adónkból olyan információk megszerzése érdekében, amelyeket érdekünkben nem, ellenünk pedig bármikor felhasználhat. Abból ugyanis, hogy a hatóság tudja, hogy éppen hol tartózkodom, előnyöm semmi. De hátrányom lehet, mert a „hatalomnak hatalma van, s él, ha visszaél vele.” (Utassy József).

 Hogy a kilencven napos rendelkezés nagy szívás, azt a belügyesek mindjárt a múlt héten megérezték, mert ennyire ritkán cikiznek polgárok kormánytagot. Védekezésül a tárca olyan érveket hozott fel, amelyekre egyetlen válaszunk lehet: az adóbevalláson az állandó lakhely megjelölése mellett van egy elérhetőségi, vagy időszerű postacím is, ha másutt vagyunk, odaírhatjuk. Az adóhivatal megtalál, ha akar, az adót befizetem, ha rosszul írtam le valamit, szólnak (valóban, igazolhatom, teljesen normálisak a hivatalnokok, szólnak, figyelmeztetnek, lehetővé teszik, hogy ne rossz adóbevallást adjak le), a többihez az államnak semmi köze, magánügy. Mello és a hozzá hasonlók meg amúgy is menekülnek, őket amúgy is a mi pénzünkön kell megtalálniuk a bűnüldözőknek, ott semmilyen nyilvántartás nem segít. (Ez az egész ciki ügy akkor robbant ki a parlamentben, amikor napvilágra került, hogy 344 977 eurót költ az oktatási tárca irodákra, tegyük hozzá, fölösleges irodákra, tessék elférni a kramárei rezidencián, olyan hivatalnok az oktatási tárcánál még úgy sem dolgozott, aki az oktatás színvonalához bármivel is hozzájárult volna.) S az utolsó ellenérv: a polgárok jogainak bárminemű korlátozásához komoly indokok kellenek. Tapasztalat mutatja, hogy a terrorelhárítással – ami, ugye, mégis csak komoly dolog – is vissza lehetett, lehet élni, még a szabadságjogokra oly háklis Egyesült Államokban is, ne gondolja senki, hogy a 90 napos nyilvántartással nem lehet. A miniszter máris közölte, nehéz lesz betartatni a törvényt, nem is fogják szankcionálni a renitenseket. Akkor meg? Majd elővesszük, ha van sapkája, vagy ha éppen nincs? Akarom, 90, nem akarom, nem 90 nap? Milyen törvény ez, milyen csuklóztatásra adhat alapot? Azokéra, akik azért mennek messzire, mert itthon nincs munka? Vagy, mert itthon drága és vacak az oktatás? Vagy csak a nyilvántartóba kell fölvenni kétszáz új embert? Ne feledjék, kedves olvasók, máris a kenyér áránál tartunk. Amivel pedig közvetett és hatékony megoldások híján a kormányzat nem méltóztatik foglalkozni.