Gyógykút

Úgy döntöttem, nem fogok mérgelődni. Meg idegeskedni. Meg dühöngeni. Pedig lenne min. Akárcsak apró napi bosszúságokon. Például azon, miért hajtanak át egyes „figyelmes” autósok a piroson akkor, amikor nekem, a gyalogosnak jelez zöldet a lámpa. Miért siet annyira, amikor ő autóval bizonyára sokkal hamarabb odaér, ahová igyekszik, mint én gyalog. Komolyabb rágódások tárgya: a lakáshelyzet. Meddig mehet el az emberek pénzéhsége, hogy egy szocreál panelért, amelynek élettartama messze-messze elmarad, mondjuk, a teknősbékáé mögött (a régi építészmesterek munkája mögött meg még inkább), szinte horribilis összegeket kérnek. Szerintem aki annyi pénzt ki tud adni érte, mint amennyit manapság kérnek el a fővárosban, az már nem is szorul rá egy panellakásra. Örök rejtélynek tűnő, visszatérő dührohamot kiváltó jelenségek: az egészségbiztosítók. Nem tehetek róla: rögeszmémmé vált, hogy ez az intézmény inkább nyelni szereti a pénzt, mint kiadni. Reprezentatív épületek kivitelezésében és annak reprezentatív berendezésében például kiválók. És azt is kiválóan a beteg kliens értésére hozzák, hogy nehogy már új tolókocsit akarjon, ha úgy hozta a sors, hogy másképp nem tud közlekedni: van nekik raktáron használt, tessék azt elvinni, éppen most hozta vissza valaki, akinek már nincs rá szüksége. Szóval, nem leszek dühös. Tényleg nem. Vagy legalábbis ezek ellensúlyozására igyekszem begyűjteni amolyan „hétköznapi kis örömöket”. És olykor még olyan szerencsém is van, hogy hatalmas pénzeket sem kell kiadni értük. Nemrégiben például találtam egy szökőkutat. Nyolc vagy tíz, egymás után sorjázó vízsugár „szolgáltatta” a műsort. Volt, hogy egyszerre szöktek az ég felé, tekintélyes vízfalat alkotva. Aztán egyenként, vagy kisebb csoportokban, egyre növekedve. Lassan, majd egyre gyorsítva a tempót. Mintha temperamentumos spanyol táncosok ropták volna előttem. Ezek a csalafinta vízsugarak még medúza alakot is magukra tudtak ölteni. Vagy pedig, mintha már nagyon kifáradtak volna, hatalmas robajjal terültek szét a kövezeten. Akár egy (több) béka. Humorérzékük is volt nekik. Bevallom, nem bírtam elszakítani a szemem a látványtól. Szinte észrevétlenül jókedvem lett. Egy igazi gyógykútra leltem. Rosszkedv ellen nagyon ajánlott. Gyakrabban kellene ott üldögélnem. Merthogy a rohanó autósok vagy a lakáshelyzet, netalán az egészségbiztosító egyhamar nem fog jókedvre deríteni, azt nagyjából sejtem...