Gyanús a közegnek

Rohan az ember munkába, késésben van, hát rohan. Átsuhan a piroson és rohan tovább. Rövid idő után észreveszi, hogy rendőrautó áll a járdán, s ő bizony a járgány felé közelít – rohamtempóban. Két rendőr az autóban, hajléktalanféle alakokat zaklatnak. Áll a három szerencsétlen az autó körül, s mikor az egyik megpillantja az embert, hozzá lép és cigarettát kér. Mivel az ember hajléktalanoknak mindig ad cigarettát, neki is ad. Ahogy a rendőrautóhoz ér, kiszól a közeg:

– Kérem az okmányait! – horkan az emberre.

– Miért? – kérdi bátortalanul az ember, mert tudja, sáros. A piros.

– Mert felszólítottam erre – mondja a közeg agresszívan.

Átnyújtja személyijét, majd ismét megszólal:

– De hát csak volt valami oka arra, hogy iratokat kérjen tőlem.

– Gyanúsan viselkedett – mondja hidegen a közeg.

– Mikor és mivel? – kérdezi az ember, mert tudja, a pirosnál vétett, de nem érti, mi ezen a gyanús.

– Cigarettát osztogat – mondja a közeg az ember megrökönyödésére.

– Nem osztogattam cigarettát, hanem adtam egyet annak, aki kért – válaszolja nyugodtan.

– Maga mindenkinek ad cigarettát, aki kér? – néz az emberre a közeg olyan értetlen arccal, mint aki még nem hallott olyat, hogy valaki ingyen ad.

– Többnyire csak a szociálisan alulkalibráltaknak – mondja az ember.

– Hova megy? – kérdezi frusztráltan, amire legszívesebben azt válaszolta volna az ember, hogy mi köze hozzá, de rohan, nincs ideje hosszasan vitatkozni egy korlátolt balfékkel.

– Munkába – mondja lakonikusan.

– Hol dolgozik? – hangzik ismét a „miközehozzá” válaszért kiáltó kérdés.

– Az Új Szóban – marad a lakonika.

A közeg nem tudja hirtelen, mi az Új Szó. Látni rajta, hogyan futtatja a fejében a T602-est, ujso, ujso, mi is az?, s pontosan elkapható a pillanat, amikor megvilágosodik, vagy legalábbis fényt kap a sötétség odabenn. Kiszáll autójából a közeg, visszaadja a személyit, de nem hátrál.

– Maga nekem is ad cigarettát, ha kérek? – kérdezi haraggal a hangjában.

– Adok, bár nem néz ki hajléktalannak – válaszolja az ember.

– Mi maga, milliomos, hogy cigarettát osztogat? – kérdezi ismét dühösen.

– Nem vagyok, de tahó se – mondja az ember, s tudja, már ő ül a lovon.

– Menjen, és ne osztogasson cigarettát! – sommázza röviden a rendőr mindazt, amit megértett az utóbbi két percből.

– Engedtessék meg nekem, hogy én döntsem el, kinek adok vagy osztogatok cigarettát és kinek nem – veti oda az ember, de erre már nem reagál a közeg. Visszamegy molesztálni a szerencsétleneket, mert azokat lehet.

Az ember mellesleg elkésett.