Gorbacsov összehívná a „vének tanácsát”

MTI-FIGYELŐTekintélyes külföldi politikusokból álló, úgynevezett vének tanácsa segíthetne az Ukrajna miatt kialakult nemzetközi válság kezelésében – vélekedett Mihail Gorbacsov a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapnak.

MTI-FIGYELŐ

Tekintélyes külföldi politikusokból álló, úgynevezett vének tanácsa segíthetne az Ukrajna miatt kialakult nemzetközi válság kezelésében – vélekedett Mihail Gorbacsov a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapnak. A Szovjetunó egykori elnöke kifejtette, hogy az ukrán válság miatt a bizalom mértéke katasztrofális szintre esett vissza a nemzetközi kapcsolatokban, az orosz és a nyugati diplomáciai nyilatkozatokból pedig azt a következtetést lehet levonni, hogy mindkét oldalon hosszú szembenállásra készültek fel.

„Hozzám és a világpolitika más veteránjaihoz, akik annak idején nem keveset tettek a hidegháború befejezéséért, azzal a javaslattal fordulnak, hogy hozzunk létre egyfajta vének tanácsát, amely a válságból való kiútra dolgozna ki javaslatokat” – mondta az idős orosz politikus.

Gorbacsov azt javasolta, hogy tartsanak orosz–amerikai csúcstalálkozót, illetve EU–orosz csúcsot. „Nem kell tekintélyvesztéstől tartani, vagy attól, hogy valamelyik fél propagandisztikus győzelmet ér el. Mindez a múlté, a jövőre kell gondolni” – véli Gorbacsov.

A 83 éves Gorbacsov az utóbbi hetekben többször szólalt meg az ukrán válság és a nemzetközi kapcsolatok kiéleződése kapcsán. November 9-én, a berlini fal lebontásának 25. évfordulóján a német fővárosban tartott fórumon kiállt Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett, aki szerinte a feszültség csökkentésére keres kiutat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?