Gogol forog a sírjában

Ámulj világ: a vasárnapi csecsen elnökválasztáson minden a legnagyobb rendben zajlott, atrocitás tényleg nem történt, a részvétel csúcsot döntögetett, meghaladta a nyolcvanöt százalékot. Ami Moszkva szerint azt bizonyítja, hogy minden törvényes volt, a Kreml által támogatott egykori vallási vezető, Ahmad Kadirov törvényes elnöke a csecsen népnek, beköszönt a rend és a nyugalom korszaka, s hogy a lényeget idézzük: „az elnökválasztással befejeződött a köztársaság visszatérése az egységes oroszországi alkotmányos térségbe”. Idézzünk egy másik véleményt is: „A csecsenföldi elnökválasztás az erőszak légkörében zajlott, nem volt pluralizmus, túlságosan kevés jelölt indult és hiányoztak a független médiumok, amelyek megfigyelhették volna a szavazás menetét.” Ezt Jaap de Hoop Scheffer holland külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke mondta, ami igazából azért lényeges, mert nemsokára ő veszi át a NATO főtitkári tisztét.

Mindenki tudja, hogy Csecsenföldön nagy disznóság történt, ráadásul a Kreml is tudja, hogy a világ tudja, ezért olyan dühítő az az arrogáns nagyképűség, amellyel ezt megengedte magának. Putyin ad a látszatra, illetve csak arra ad, mert tudja, hogy a lényegbe egyelőre sem Nyugat-Európa, sem Washington nem akar beleszólni. S ha majd esetleg akarnának, akkor már késő lesz.

A szovjet időkre emlékeztető részvételi arányt független moszkvai elemzők és napilapok is nagy blöffnek tartják. Már azt az alapvető moszkvai bejelentést is hamisnak ítélik, miszerint a csecsen lakosság száma jelenleg meghaladja az egymilliót, a választásra jogosultaké pedig közel hatszázezer. Ők a 2. csecsen háború után a lakosok számát 600-700 ezerre becsülik. Ilyen részvételi arányhoz az kellett volna, hogy az oroszok ellen harcoló csecsen fegyveresek és a köztársaságból elmenekültek döntő része is az urnákhoz járuljon. Ami biztos: a megszálló orosz hadsereg katonái egy szálig szavaztak – ugye, nem semmi, hogy ők is dönthettek arról, ki legyen a csecsenek elnöke. Mindezért az elemzők holtbiztosra veszik, hogy Putyinék, miután eltávolították az útból Kadirov lehetséges ellenfeleit, sok-sok ezer holt lelket is mozgósítottak a siker érdekében – Gogol foroghat a sírjában.

Aligha hihető, hogy Kadirov megválasztása után a csecsenek befejezettnek nyilvánítják az orosz elnyomók elleni, másfél évszázados harcukat. Az orosz birodalmi logika szerint mindenképpen azt a látszatot kell kelteni, hogy Kadirov demokratikusan megválasztott vezető, s aki majd ellene fellép, az a „demokratikus rendszer” ellen lép fel, vagyis: terrorista. S hogy Putyin kész a terrorizmussal bármi áron leszámolni, azt a moszkvai színházi túszejtő akció is bizonyította – meg előzőleg az ő egész hatalomra kerülése. Máig nem tudta ugyanis tisztázni magát a vád alól, amely szerint az 1999-es házrobbantásokat az orosz titkosszolgálat követte el, hogy megindíthassák a második csecsen háborút. A múlt hét végén az orosz katonai vezetés rendkívül keményen támadva a NATO-t meghirdette az új, „nyitott katonai doktrínát”, amely az atomerő alkalmazása mellett számos olyan kitételt tartalmaz, mint „Oroszország a katonai erőt a külpolitika eszközének tekinti”. A csecsen választás napján pedig Putyin – nem sokkal a nagyon barátságos és gyümölcsöző eszmecseréje után Bushsal – egy amerikai lapnak adott interjújában kendőzetlenül bírálta az USA iraki politikáját. Ismét okot adott Brüsszelnek meg Washingtonnak arra, hogy békítgessék őt, s ne figyeljenek oda arra, amit Csecsenföldön művel.