Gaszputyin

Moszkva, amely joggal törekedett a piaci elvekre való áttérésre az orosz–ukrán viszonyban, újévi ultimátumot szabott és négyszeres árat követelt Kijevtől, majd elzárta az ukrajnai gázcsapot, zavarokat okozva az európai fogyasztók ellátásában. Ezzel a nagyhatalmi próbálkozással Vlagyimir Putyin elnök félretette azt a – Gorbacsov szovjet és Jelcin orosz elnök által követett, még Jurij Andropov KGB-főnök, szovjet vezető által kidolgozott – politikát, amelynek alapján Moszkva geopolitikai engedmények sorát tette a Nyugatnak gazdasági modernizációs támogatás fejében.

Gorbacsov a hidegháború befejezésével fizetett a nyugati technológiatranszferért és beruházásokért, amelyeket a végelgyengült szovjet gazdaság nem tudott felhasználni, s a kelet-európai birodalom elvesztése a Szovjetunió felbomlásához vezetett. Jelcin úgy gondolta, hogy a gazdasági liberalizálás eredményei gyorsabban megmutatkoznak, ha Oroszország megszabadul a nála is jóval elmaradottabb szovjet köztársaságok koloncaitól.

A kommunizmustól kimerült orosz nép azonban nem volt képes a kapitalizmus kezdetén szükséges újabb szociális áldozatokra, a társadalmi, politikai és jogi struktúrák megváltoztatására. Az 1990-es évek vadprivatizációiban két tucat oligarcha szerezte meg az ipar nagy koncait, míg az 1998-as pénzügyi válság milliókat taszított még mélyebb szegénységbe.

Oroszország gyengeségét kihasználva, az USA a NATO-bővítéssel kiterjesztette befolyását Kelet-Európára, sőt a volt szovjet Baltikumra is, majd megjelent a Kaukázusban (Grúziában és másutt), és bejutott Közép-Ázsiába is (a 2001. szeptember 11-i terrortámadások mellékhatásaként katonailag is). Putyin a koszovói konfliktus után került hatalomra, amelyben Wa-shington semmibe vette az orosz érdekeket, s a NATO ENSZ-felhatalmazás nélkül támadta Szerbiát.

Mindamellett Putyin az Oroszországi Föderáció egybentartására koncentrált. A Csecsenföldet újra a Kreml ellenőrzése alá vető második háború beindítását azzal indokolta, hogy az iszlám radikálisok meg akarják hódítani az Észak-Kaukázust, majd a Volga-medencét (Tatárföldet és Baskírföldet) is ellenőrizni. Ha ez sikerülne, Oroszország kettészakadna egy európai és egy ázsiai részre.

Putyin fokozatosan a Kreml és a maga kezében összpontosított szinte minden hatalmat. Előbb hét szuperkörzeti megbízottat helyezett a régiójukban olykor kiskirályként regnáló területi kormányzók feje fölé, majd eltávolította őket a felsőházból, végül megszüntette közvetlen választásukat, saját hatáskörébe vonva kinevezésüket.

A stratégiai szektorok állami ellenőrzésének visszaállítása céljából száműzött két médiamágnást, majd Mihail Hodorkovszkij olajoligarcha börtönbe vetésével és cége feldarabolásával szemléltette, mi vár azokra, akik ki akarják vonni üzletbirodalmukat a Kreml kontrollja alól. A Yukos-ügy rávilágított a jogszabályok képlékenységére és a bíróságok függésére. A médiaszabadságot a Kreml egyre jobban kurtítja. Az alsóházban a kommunista és nacionalista ellenzék csak asszisztál a demokratikus homlokzat fenntartásához, a két liberális párt kiesett a dumából. A tekintélyuralmi rendszert tartósíthatja, hogy 2007-ben már az egész dumát pártlistás rendszerben választják, a küszöböt hét százalékra emelték, s a pártok bejegyzését szigorították. Végül Társadalmi Kamarát hoztak létre a civil társadalom fejlődésének Kreml-barát mederbe terelésére.

Ám Putyin stabilizálta a gazdaságot, felemás reformokkal is tartós növekedést érve el, ami tükröződött a reáljövedelmekben is. Tavaly ősszel szociális programokat hirdetett meg az egészségügy, az oktatás, a lakásépítés és a mezőgazdaság területén, tovább szilárdítva népszerűségét. A külföldi befektetők pedig túltették magukat a Yukos-ügyön, s a nettó tőkekiáramlás a múlt év végére minimális beáramlásra váltott. Politikája összhangban állt azzal az orosz elitben uralkodó (s a Jelcin alatti káosz által alátámasztott) hittel, hogy a valódi demokrácia felbomlaszthatja Oroszországot. Putyin felélesztette az oroszokban a birodalmi gondolkodás maradványait, és helyreállította a biztonsági szolgálatok tekintélyét. Sőt elemzők szerint kiengedte a palackból a szovjet múlt legsötétebb erőit: a biztonsági szolgálatok totalitárius reflexeit és az orosz lélek mélyén meghúzódó birodalmi késztetést. Nyersen fogalmazva, a Szovjetunióra emlékeztető birodalmat próbál újjáteremteni, amelytől saját népe és szomszédai egyaránt félnek.

A Kreml csak a 2004-es ukrán narancsszínű forradalom hatására tért el a geopolitikai engedmények gazdasági stabilitásra váltásának politikájától. Ha Ukrajna NATO-tag lesz, Oroszország délről védhetetlenné válik. Csak akkor van esélye nagyhatalmi státusának visszanyerésére, ha Ukrajna erőforrásait befolyás alatt tarthatja. Ukrajna nélkül Oroszország nehezen ellenőrizheti Fehéroroszországot, az Észak-Kaukázust és más régiókat. Ukrajna szerves része Oroszország önmagáról formált képének – írta Richard Lourie történész.

Ezért a Kreml elszánta magát a gázfegyver bevetésére. A csökkenő szállítások rászorították Európát, hogy felülvizsgálja az orosz energiától való függését. A fagyok miatti újabb gázcsökkenés (és ukrán elszívás) tovább tépázta Moszkva megbízhatóságát, de nem bánta, csak megnehezíthesse Ukrajna Nyugatra tolódását. A Kreml a nem kormányzati szervezeteket (NGO) drákói szigorral ellenőrzi, hogy elejét vegye egy ukrán stílusú forradalomnak, amelyet jórészt az amerikai és más hírszerző szolgálatok manipulációinak tud be. Az NGO-törvény alátámasztására nem volt rest felhasználni brit diplomaták homályos kémkedési ügyét, vállalva, hogy rontja az együttműködést a terrorizmus elleni harcban.

Putyin fontos törekvése, hogy megőrizze befolyását a 2008-as elnökválasztás után is (amelyen már nem indulhat). Elképzelhető miniszterelnökként egy kijelölt utód mellett, a tervezett orosz–fehérorosz unió főminisztereként, vagy akár az olajszektorba és netán a nukleáris ágazatba is benyomuló Gazprom konszern élén.

Putyin Oroszország geopolitikai pozícióinak javítását előbbre helyezte a gazdasági megfontolásoknál és a nemzetközi reputációnál. Váratlan lépésekre lehet képes hatalma átmentése, a szárnyak ellenőrzése (már visszaterelte Üzbegisztánt a nyájba, és energiakonfliktusba lépett Grúziával is), valamint az Oroszországon belüli külső befolyás mérséklése érdekében.